Fegyveresek vették körül a gázai EU-irodákat

Vágólapra másolva!
Palesztin területen található európai diplomáciai képviseleteket fenyegettek meg szélsőségesek a több európai lapban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt. Az EU irodáit körbe is zárták.
Vágólapra másolva!

Egy tucat palesztin fegyveres körülvette Gázában, csütörtökön az Európai Unió (EU) irodáit, és követelte azok bezárását, így tiltakozva a több európai lapban megjelent Mohamed-karikatúrák ellen. A fegyveresek, akik a szélsőséges Iszlám Dzsihádhoz és a Fatah egyik fegyveres frakciójához tartoznak, a levegőbe lövöldöztek, miközben felmásztak az épületegyüttest körülvevő falra.

Két palesztin fegyveres csoport azzal fenyegetőzött, hogy "célba vesznek" minden franciát, norvéget és dánt a Gázai övezetben, miután ezekben az országokban jelentek meg a karikatúrák Mohamedről. A Népi Ellenállási Bizottságok, valamint az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai "közös parancsnoksága" által kiadott közlemény egyúttal követelte, hogy zárják be az érintett országok palesztin földön lévő képviseleteit, ellenkező esetben lerombolják azokat.

Számos európai ország lapjai a sajtószabadság nevében átvették az iszlám vallás alapítójának karikatúráit, amelyekkel a dán Jyllands-Posten korábban már kivívta a muzulmán világ haragját. Csütörtökön például a párizsi France-Soir című lap igazgató-főszerkesztőjét bocsátották el a Mohamed prófétáról készült karikatúrák miatt.