Kofi Annan aggodalmát fejezte ki a Mohamed-karikatúrák miatt

2006.02.02. 21:08

Aggodalmának adott hangot az európai sajtóban megjelent Mohamed-karikatúrák nyomán kibontakozó nemzetközi vita miatt csütörtökön New Yorkban nyilvánosságra hozott közleményben az ENSZ főtitkára.

Kofi Annan állásfoglalása szerint a sajtószabadságot a vallások alapvető hitelveinek tiszteletben tartása mellett szabad csak gyakorolni. AZ ENSZ-főtitkár fontosnak nevezte az eltérő hitű és kultúrájú emberek közötti félreértések és gyűlölködés tisztázását, ez pedig - mint írta - mindenekelőtt békés párbeszéd és kölcsönös tisztelet útján lehetséges.

Az Európai Unió vezetőinek felelőssége, hogy "egyértelműen elítéljék" a bármely vallást sértő cselekedeteket - jelentette ki Ursula Plassnik, a soros EU-elnök Ausztria külügyminisztere. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet bécsi ülésén elhangzott felszólalásában azt mondta, együtt érez "mindazokkal szerte a muszlim világban, akiknek sértették vallási meggyőződését" a Mohamedet ábrázoló szatirikus rajzok. Az osztrák külügyminiszter elismerte a véleménynyilvánítás szabadságának "védelemre méltó értékeit", de megjegyezte: a karikatúrák megjelentetése felesleges provokáció a muszlimokkal szemben.

Korlátokat kell szabni a sajtószabadságnak - hangoztatta a Mohamed-karikatúrák körüli botrányra reagálva Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. "A Mohamed prófétáról készült rajzsorozat támadás szellemi értékeink ellen. Meg kellene vonni a sajtószabadság határát" - mondta a török miniszterelnök Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után Ankarában.

A törökországi keresztény közösségek vezetői csütörtökön szintén elítélték a Mohamedről készült karikatúrák európai lapokban való megjelentetését.

Az iszlám vallás alapítójaként tisztelt prófétáról egy dán újság jelentetett meg karikatúrát tavaly szeptemberben, de a gúnyrajzokat ezen a héten leközölte számos más lap szerte Európában, felháborodást keltve a muzulmán országokban. Az iszlám tiltja Mohamed bármilyen ábrázolását.