700 millió dollár tűnt el a palesztinok kasszájából

Vágólapra másolva!
Legkevesebb 700 millió dollárt tékozoltak vagy sikkasztottak el a Palesztin Hatóság kasszájából az utóbbi néhány évben - tárta fel egy belső vizsgálat.
Vágólapra másolva!

Ahmed al-Moghani palesztin főügyész vasárnapi sajtóértekezletén közölte: 50 korrupciós ügyre derült fény. Letartóztattak 25 tisztségviselőt, további tíz korrupt köztisztviselő külföldre szökött. Az elherdált vagy elsikkasztott pénzek összege legalább hétszázmillió dollárra rúg - közölte.

A feltárt visszaélések egyikében a Palesztin Hatóság 4 millió, Olaszország pedig 2 millió dollárral támogatott egy csak papíron létező csőgyárat. Jelenleg vizsgálják, hogy hová tűnt a pénz.

Öt év alatt 5 milliárd dollár segélyt kapott a Palesztin Hatóság, amely ennek ellenére a csőd szélén tántorog - mutatott rá Nigel Roberts, a Világbanknak a palesztin területekre delegált volt képviselője nemrég a Háárec című izraeli lapban. Robert szerint a külföldi adományozók haboznak újabb segélyeket folyósítani a felelőtlen gazdálkodással és a korrupcióval kapcsolatos aggodalmak miatt.