A kelet-európai ketreces ágyak ellen küzd a Harry Potter írója

Vágólapra másolva!
Magyarországi központú érdekvédelmi szervezet adatainak felhasználásával küzd a kelet-európai gyermekintézetekben honos ketreces ágyak felszámolásáért J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek világsikerű írója.
Vágólapra másolva!

Rowling a The Sunday Times hírháttér-mellékletében megjelent terjedelmes írásában elsősorban a csehországi és romániai helyzetet ecseteli. Adatai szerint Csehországban a három évnél fiatalabb gyermekek 6 százaléka nevelkedik intézetekben, ami egész Európában a legmagasabb arány, és magasabb még a közép-ázsiai átlagnál is.

Az írónő, akit a fogyatékos kelet-európai gyerekek intézeti körülményeiről néhány éve megjelent, éppen a The Sunday Times által közölt, elborzasztó fotókkal illusztrált riport indított cselekvésre, leírja: korábban levélözönt küldött brit európai parlamenti képviselőknek, sőt a cseh miniszterelnöknek és az államfőnek is. Ennek eredményeként az akkori cseh egészségügyi miniszter azzal felhívással fordult a kórházi igazgatókhoz, hogy 2004 végéig szüntessék be a ketreces ágyak alkalmazását.

Néhány brit lap azt jelentette, hogy a levelek hatására be is tiltották a börtönszerű ágyakat, "én azonban tudtam, hogy ez csak egy rossz vicc, ... abban sem voltam biztos, hogy akár egyetlen ketreces ágyat is felszámoltak" - írja Rowling.

Az írónő szerint e kételyeivel egyetért a szellemi fogyatékkal élők magyarországi központú érdekképviseleti központja, a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC), amely szerint a Csehországban alkalmazott több száz hálós ágy mindegyike a mai napig teljes használatban van, "önhatalmú döntések alapján, bármilyen jogi szabályozás nélkül".

Rowling szerint emellett Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon sem próbáltak soha még csak úgy sem tenni, mintha a hálós ágyak használata nem folytatódna.Az írás szerint ugyanakkor Románia az a kelet-európai ország, amelyik kész elismerni a gyermekintézetekkel kapcsolatos problémáit, és megnyitotta kapuit azon külföldi szervezetek előtt, amelyek segíteni akarnak. Rowling egy brit európai parlamenti képviselővel együtt ezért Bukarestben indította útjára a múlt hónapban a Children's High Level Group nevű gyermekjótékonysági alapját.

Az írónő szerint Romániában még mindig sok a tennivaló, hiszen több mint 30 ezer gyermek van ma is állami intézetekben, de annak figyelembe vételével, hogy Románia mekkora utat tett meg, "nehéz nem elismerni, hogy kisebb csoda történt".