A gúnyrajzok ellen tiltakozók közé lőttek

Vágólapra másolva!
A Mohamed prófétáról készült karaikatúrák ellen tiltakozók közé lőttek szerdán Afganisztánban. A fegyverek három civilt sebesítettek meg, és további hét ember szenvedett sérüléseket a tüntetők és a rendőrök összecsapásában.
Vágólapra másolva!

Az afgán rendőrség tiltakozók tömegébe lőtt szerdán éles lőszerrel az ország déli részén fekvő Kalat városban, hogy megakadályozza a tüntetőket egy amerikai katonai támaszponthoz vonulásukban.

Hivatalos közlés szerint három tüntető civilt ért találat. A rendőrség csak sérültekről adott ki jelentést, de helyi kórházi források szerint három civil belehalt sérüléseibe. További hét ember sebesült meg a tiltakozók és a rendőrség összecsapásában. Ők mindannyian rendőrök, és a mintegy 500 fős tüntető tömeg kőzáporában szerezték sérülésüket. Kalat rendőrfőnöke szerint a rendfenntartók először csak a levegőbe lőttek, de amikor látták, hogy ezzel nem tudják meghátrálásra kényszeríteni a tiltakozókat, a tömegre célozva adtak le újabb lövéseket.

Negyedik napja tartanak Afganisztánban a gyakran erőszakba torkolló tüntetések, amelyek részvevői Mohamed prófétáról készült karikatúrák európai lapokban való közlése ellen tiltakoznak.

Az ország legfőbb muzulmán papi tanácsa az erőszak beszüntetésre kérte szerdán Afganisztán lakosságát. Rádióban és televízióban közzétett felhívása szerint a muszlim hívőknek joguk van tüntetni a prófétát gyalázó gúnyrajzok ellen, de nincs joguk erőszakhoz folyamodni.