Nemzetközi szervezetek nyugalomra intik az iszlám világot

2006.02.08. 1:55

Közösen hívott fel nyugalomra és párbeszédre az Iszlám Konferencia Szervezete, az Európai Unió és az ENSZ kedden a Mohamed-karikatúrák ügyében kirobbant erőszakos akciók kapcsán.

A három nemzetközi szervezet közös közleményében mélységes aggodalmát hangoztatta a Jyllands-Posten című dán lapban az iszlám vallás alapítójáról, Mohamed prófétáról néhány hónappal ezelőtt megjelent - más európai lapokban később utánközölt - gúnyrajzok hatása, illetve az általuk kiváltott erőszakos cselekmények miatt.

"Teljes mértékben támogatjuk a szólásszabadságot. Mindazonáltal megértjük a muzulmán világban érzett mélységes fájdalmat és általános felháborodást" - hangoztatta Kofi Annan ENSZ-főtitkár, Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Ekmeleddin Ihsanoglu, az Iszlám Konferencia Szervezetének főtitkára a közleményben.

A három nemzetközi szervezet úgy vélte, hogy a karikatúrák miatt a világ több országában kirobbant erőszakos cselekmények "túllépnek a békés tiltakozás határain". A felek különösképpen elítélték a szíriai és a libanoni fővárosban és másutt diplomáciai képviseleteket ért támadásokat. Egyben felhívtak minden országot a külképviseletek és a külföldi állampolgárok megvédésére.

A közlemény aláírói szerint az említett események rámutattak arra, hogy minden korábbinál sürgetőbb a különböző felekezeti közösségeken belüli és azok közötti párbeszéd felújítása. "Kérjük őket, hogy a szeretet és a kölcsönös tisztelet jegyében hívjanak fel önmérsékletre és nyugalomra" - tették hozzá.

Kofi Annan a karikatúrák okozta válság kirobbanása óta immár negyedszer hallatta hangját az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK