Összesen 28 katonát szállítottak kórházba madárinfluenza-gyanús megbetegedés miatt Törökország középső részén. Görögországban egy vadásznál merült fel a betegség gyanúja, de a leletei negatívak lettek. A napokban Olaszországban és Görögországban is találtak az emberre is veszélyes H5N1-es vírussal fertőzött elhullott madarakat, Bulgáriából már négy fertőzött madárról érkezett jelentés.

Huszonnyolc katonát szállítottak kórházba hétfőn madárinfluenza gyanújával Törökországban. Az eset a fővárostól, Ankarától 200 kilométerre nyugatra fekvő Bolu tartományban történt. A katonák magas lázra és hányingerre panaszkodtak.

Erdal Kaya, a kórház igazgatója szerint minden óvintézkedést meghoztak, hogy megakadályozzák a járvány továbbterjedését. Bár az első vizsgálati eredmények nem mutatták ki a H5N1 vírust a katonák szervezetében, végleges eredmény csak a teljes vizsgálati folyamat befejezése után várható. Ali Serindag tartományi kormányzó elmondta, hogy két katonát egy ankarai katonai kórházba szállítottak, mert annyira súlyos az állapotuk.

Eközben negatívnak bizonyultak annak a görög vadásznak a leletei, akit ugyancsak madárinfluenzára utaló tünetekkel vittek kórházba az ország északi részén fekvő Szalonikiben. A 19 éves vadászt vasárnap este vették fel a kórházba "megelőző vizsgálatra", miután hirtelen felszökött a láza, amely hétfőre már visszaesett. A beteget a kórház egyik speciális osztályán külön kórteremben helyezték el. A fiatalember állítólag puszta kézzel fogott meg vadkacsákat öt nappal ezelőtt, amikor vadászott, ezért merült fel esetében a madárinfluenza gyanúja.

Görögországban csütörtök óta madárinfluenza-riadó van érvényben. Bevezették az Európai Bizottság által ajánlott óvintézkedéseket is miután a brüsszeli testület szombaton megerősítette, hogy a betegség erősen fertőző, emberre is veszélyes H5N1 vírustörzse végzett két nappal korábban három hattyúval Szaloniki környékén. Az égei-tengeri Szkírosz szigetén egy elhullott lúd szervezetében ugyancsak a H5-vírustörzset mutatták ki az első vizsgálatok.

Bulgáriában eközben már a negyedik esetben mutatták ki a madárinfluenza H5-ös törzsét - ezúttal egy döglött hattyú tetemében. A hattyút Burgasz fekete-tengeri kikötőváros környékén, egy baromfitenyészettől pár kilométerre találták február 5-én. A nagy-britanniai Weybridge laboratórium, amely az Európai Unió referencialétesítménye, szombaton jelentette be, hogy azonosították a H5N1-es, veszélyesen fertőző vírust egy január 30-án, Vidin környékén talált elhullott hattyúban.

A főállatorvos szerint nagyon valószínű, hogy a másik három esetben is a H5-ös törzs N1-es vírusát fogják kimutatni, akárcsak máshol Délkelet-Európában. Nihat Kabil mezőgazdasági miniszter szerint a lakosságnak fel kell készülnie arra, hogy a következő napokban valószínűleg megtalálják az első madárinfluenzás fertőző gócot Bulgáriában. "A fő célunk az, hogy megakadályozzuk az érintkezést a házi szárnyasok és a költöző madarak között, s ha ez mégis bekövetkezik, azonnal be kell határolni és meg kell semmisíteni a fertőző gócot" - mondta.