Tokelau lehet a világ legkisebb szigetállama

Vágólapra másolva!
Megalakulhat a világ legkisebb szigetállama: erről szavaznak a csendes-óceáni Tokelau lakói. Az eddig is csaknem teljesen önálló "miniállam" összesen három atollból áll, ezerötszáz polgára felett eddig Új-Zéland rendelkezett fennhatósággal. Reptere, úthálózata vagy városa nincs Tokelaunak, de saját honlapja már van, ahol olvasható a leendő miniállam alkotmánya is.
Vágólapra másolva!

Az önálló kormányzatról szóló népszavazás február 11-én kezdődött Tokelaun, amely Hawaii és Új-Zéland között fekszik. A név három - összesen tizenkét négyzetkilométer területű - atollt jelöl, amelyeket 1889-ben foglalt el Nagy-Britannia, majd igazgatásukat Új-Zélandnak adta át 1926-ban. Ha a lakosok az önállóságra szavznak, Tokelau lesz a világ legkisebb szigetekből álló országa, huszonegy fős parlamenttel - olvasható a CNN amerikai hírtelevízió honlapján.

Szavazásra körülbelül hatszázan jogosultak Új-Zéland utolsó Csendes-óceáni gyarmatán. Eredmények február 16-án várhatók, mert ennyi idő alatt gyűjtik össze hajóval és számolják meg a szavazatokat a három szigeten: Atafun, Nukunonun és Fakaofón. A szavazáson problémák is adódtak: az egyik szavazóhelyiséget elöntötte a tenger, ezért az oda tartozóknak másutt kellett szavazniuk.

Tokelau hivatalos honlapjahttp://www.tokelau.org.nz/

Tokelaun nincs nagyobb város, reptér vagy úthálózat, ezért is kötődik szorosan Új-Zélandhoz. A szigetország a népszavazás kimenetelétől függetlenül továbbra is támogatja majd a megalakuló államot, amely már eddig is nem hivatalosan maga intézte ügyeit. Tokelau egészségügyi ellátását, külügyeit és védelmét továbbra is Új-Zélandon intézik majd, és a nélkülözhetetlen anyagi támogatást is onnan kapják. A lakók utazáskor is csak Új-Zélandon keresztül érhetik el a világ többi részét. Tokelau önállósulása után is a Brit Nemzetközösség tagja marad, és államfője az angol királynő lesz.

A tokelauiak polinézek, saját bevallásuk szerint szorosan kötődnek Szamoa szigetéhez és Tuvalu államhoz - amely szintén a világ egyik legkisebb országa. Aki turistaként utazna Tokelaura, nem válogathat: egyetlen hotelben szállhat meg a Nukunonu atoll területén. A turistáknak is csak gyalog vagy kis csónakon ajánlott közlekedni, más jármű ugyanis nincs a szigeteken.