Olaszországban diszkriminálják a nemi erőszak nem szűz áldozatait

Vágólapra másolva!
Hatalmas felháborodást váltott ki az olasz legfelsőbb bíróság egy pénteki ítélete, amelyben a taláros testület mérsékelte egy a mostohalányával erőszakoskodó apa büntetését arra hivatkozva, hogy a lány korábban már szerzett tapasztalatokat szexuális téren.
Vágólapra másolva!

A negyvenes éveiben járó Marco T.-t azért állították bíróság elé, mert orális szexre kényszerítette 14 éves nevelt lányát, miután sikertelenül próbálta megerőszakolni a gyereket. A vádlott, akit 2001 novemberében első fokon 3 év és négy hónap börtönbüntetésre ítéltek, fellebbezést nyújtott be. Büntetése enyhítését kérte arra hivatkozva, hogy az áldozat a bűncselekmény elkövetésekor már rendelkezett szexuális tapasztalattal.

A bíróság - általános megrökönyödést váltva ki Itáliában - méltányolta a terhelt érveit, az ítéletben kimondva, hogy az áldozat "személyisége - szexuális szempontból - sokkal fejlettebb annál, amit egy hasonló korú lánytól rendes körülmények között elvárnánk". Az öttagú - kivétel nélkül férfiakból álló - tanács ennek alapján elfogadhatónak nevezte a vádlott érvét, miszerint az okozott hátrány kisebb, hiszen a szexuális bűncselekmény áldozata már nem szűz.