Két magyar barlangász meghalt Olaszországban

Vágólapra másolva!
Két magyar barlangászt holtan találtak a hegyi mentők a szlovén határ közelében, harmadik társuk megmenekült. A tragikus esetet egy lezúduló lavina okozta. Mindhárom barlangász egy tízfős magyar csoport tagjaként tartózkodott a helyszínen. A hét másik barlangász biztonságban van a föld alatt. Kedden hárman feljöttek a felszínre.
Vágólapra másolva!

Két magyar barlangász életét vesztette Olaszországban - erősítette meg az [origo]-nak Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője. A két magyar - egy 33 éves férfi és egy 30 éves nő - akkor vesztette életét, amikor elsodorta őket egy lavina. Harmadik társuknak sikerült megmenekülnie. Mindhárman egy tízfős magyar barlangászcsoport tagjai voltak.

A két áldozat és megtalált társuk hétfőn délután elhagyta a barlangot, hogy Cave del Predil barlangjába menjenek át. Amikor kiléptek a barlangból, egy kisebb lavinába kerültek, de akkor még megmenekültek.

Folytatták útjukat, ekkor - a Corriere della Sera című olasz lap szerint - betemette őket egy másik, nagyobb lavina. Egyikük el tudott menekülni, ő adott le segélyhívást, a két áldozatot 3 méteres hó lepte be. Őket a hegyi mentők keresték meg megmenekült társuk útmutatása alapján, a Corriere della Sera szerint az áldozatok 30 év körüliek. Az eltűntnek hitt harmadik magyar, akinek lemerült a mobiltelefonja, a sajtóhírek szerint jó fizikai állapotban van, annak ellenére, hogy az éjszakát a szabadban töltötte.

A tízfős magyar barlangászcsoport több a Canin-hegységben, Friuliban kezdett barlangtúrát. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat vezetőségi tagja, Hegedűs Gyula az [origo]-nak elmondta, a barlangban maradt hét másik magyar nincs veszélyben, és minden bizonnyal nem is tudnak róla, hogy a felszínen baleset történt.

Hárman feljöttek a felszínre

Hegedűs elmondása szerint nincs szükség arra, hogy kimentsék őket, a helyi mentésvezető ugyanakkor úgy döntött, hogy lemennek értük, értesítik őket a tragikus esetről, és ha feljönnek a felszínre, akkor elszállítják őket. A Corriere della Sera kedden kora délután arról számolt be, hogy három barlangász kedd reggel el is hagyta a barlangot. A lap szerint valamennyi barlangkutató a Balaton körzetéből származik.

A lavina miatt eltűnt három barlangász kutatására először a Cave del Predil-i hegyi mentők és a Sella Nevea-i pénzügyőrök indultak el. A keresést nehezítette, hogy szakad a hó és nagyon rosszak a látási viszonyok a térségben. Kedd reggel óta egy helikopter is részt vesz a mentésben. Az akcióban kutyákat és radarokat is bevetettek.

Az olasz hegyimentő-csoport legfrissebb közlése szerint a megnövekedett lavina- és csuszamlásveszély ellenére nagy erőfeszítéseket tesznek a mintegy 300-400 méteres mélységben tartózkodó magyar barlangászok biztonságos kimenekítésére. A magyarok mobiljaira sms-üzeneteket küldtek, hogy a lavinaveszélyre való tekintettel ne is próbálkozzanak a barlangból leereszkedni a völgybe, de ezek az üzenetek egyelőre nem juthattak el a magyar készülékekre, mivel nagy mélységben tartózkodnak a barlangászok, ahol nincs megfelelő térerő. Rádiókapcsolatot sem sikerült kedd délutánig teremteni a magyarokkal. Az akcióban a Cave del Predil hegyimentői és a pénzügyőrség helyi alakulatai vesznek részt, de ha nem jutnak eredményre, akkor az országos hegyi mentőszolgálat és a trieszti barlangászok küldenek segítséget a nap folyamán.

Polgár Viktor szerint a hozzátartozók értesítését már megkezdték. Azt is mondta, hogy tudomása szerint magyar barlangászok rendszeresen járnak Olaszországba és derítik fel ezt a barlangrendszert.