Svájcban tárgyal a Srí Lanka-i kormány a tamil lázadókkal

Vágólapra másolva!
Már a tárgyalások folytatásában való megállapodást is eredményként könyvelné el a Srí Lanka-i kormány és a szigetország szakadár tamil lázadói között szerdán Svájcban megkezdődött tanácskozáson a felek között közvetítő norvég diplomata.
Vágólapra másolva!

Erik Solheim óvatosan nyilatkozott a megbeszélések lehetséges kimeneteléről. Arra figyelmeztetett, túlzottak a kétnapos tanácskozással szembeni várakozások, szerinte helyesebb, ha a valóság talaján maradunk. Kifejezte reményét, hogy a tárgyalások végeztével sikerül megállapodni egy újabb találkozóban. Mint mondta, a felek túlságosan bizalmatlanok egymással szemben.

Csaknem három év elteltével először ültek tárgyalóasztalhoz egy Genf melletti kastélyban a Srí Lanka-i kormány és a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű lázadószervezet képviselői.

A szingaléz többségű szigetország északi és keleti részén koncentrálódó tamil kisebbség szervezete 1983-ban indított háborút saját állama létrehozásáért. A polgárháború, amely lényegében szünetelt egy 2002-ben tető alá hozott, s tavaly decemberig tartó tűzszünet idején, összesen 69 ezer halálos áldozatot követelt. A harcok kiújulásáért mindkét fél a másikat vádolja.