30 millió európai szívott füvet tavaly

Vágólapra másolva!
Tavaly 30 millió európai nyúlt kannabiszhoz, a 15 éven aluli uniós államok diákjainak 15 százaléka pedig negyvenszer szívott füvet - derült ki az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervének éves jelentéséből.
Vágólapra másolva!

Európában a leggyakrabban használt kábítószer a kannabisz, de jelentősen növekszik a kokainhasználók köre is - áll az INCB az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervének éves jelentésében, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Budapesten.

A jelentésből kiderül, hogy az Európai Unió 25 tagországában, valamint Lichtensteinben, Norvégiában, Svájcban és Izlandon 2005-ben 30 millió ember használt illegálisan vadkendert. A 15 éves diákok 15 százaléka az Európai Unión belül egy év alatt több mint 40 alkalommal használta a tiltott szert a 2005-ös adatok szerint.