Pedofíliáért háromévi börtön Gary Glitternek

Vágólapra másolva!
Kiskorúak szexuális zaklatásáért háromévi börtönbüntetésre ítélte pénteken egy vietnami bíróság a 61 éves Gary Glitter brit rockénekest, a hetvenes évek híres sztárját.
Vágólapra másolva!

Glittert - akinek igazi neve Paul Francis Gadd - bűnösnek találták abban, hogy a dél-vietnami Vung Tauban bérelt villájában és a közeli szállodákban 10 és 11 éves lányokon követett el "szexuális visszaéléseket és obszcén aktusokat". A zárt ajtók mögött lezajlott tárgyaláson a fiatalkorú lányok részletes vallomást tettek arról, mit művelt velük a brit rockcsillag. A perben ítélkező bíró "undorítónak és betegesnek" nevezte Glitter magatartását. Az énekest november 19-én tartóztatták le a Ho Si Minh-városi repülőtéren, amikor éppen Bangkokba indult volna. Elkobozták laptopját, amelyen pornófelvételek ezreit találták.

A vádiratban felrótt tettekért a bíróság akár hétévi elzárást is kiszabhatott volna, de enyhítő körülménynek számították be, hogy Glitter decemberben nagyobb összeget fizetett a fiatalkorúak családjainak kárpótlásként. A háromévi börtön a vádpontokhoz képest a lehető legenyhébb volt, és mivel az elítélt büntetése egyharmadának letöltése után már feltételesen szabadlábra helyezhető, továbbá mivel az eddig Glitter által a börtönben töltött idő is beszámít, már novemberben kitoloncolhatják Nagy-Britanniába.

A rockcsillag rezzenetlen arccal hallgatta az ítélet felolvasását, majd kijelentette: "Semmit sem tettem, ártatlan vagyok, egy összeesküvés áldozata lettem, tudják, kik tették." Az AP szerint ezzel a brit magazinokra utalt, amelyek kinyomozták, hogy Vietnamban tartózkodik.

A brit nagykövetség, amely konzulja révén segítséget nyújtott Glitternek a perben, nyilatkozatban szögezte le, hogy "rendkívül súlyos dolognak" tekinti a szexturizmust. "Azokat a brit állampolgárokat, akik kifejezetten pedofil célzattal utaznak külföldre, a brit hatóságok figyelemmel követik és alkalmazzák a vonatkozó törvényeket" - olvasható a nyilatkozatban.