Közzétették a guantanamói foglyok nevét

Vágólapra másolva!
Több mint hatezer oldalnyi dokumentumot tett közzé honlapján a Pentagon azokról a tárgyalásokról, amelyeken kivizsgálták a Guantanamón őrzött foglyok harci szerepét. A már másodjára nyilvánosságra hozott irattömegben azonban ezúttal nem takarták ki a neveket. Jogvédők szerint így meg lehet állapítani, hogy az egyes foglyok valóban akkora veszélyt jelentenek-e az USA-ra nézve, mint ahogy azt a hadsereg azt állítja
Vágólapra másolva!

Több év titkolózás után az Egyesült Államok védelmi minisztériuma közzé tette több, a guantanamói fogolytáborban raboskodó őrizetes nevét. A Pentagon azonban nem egy listát tett közzé a foglyokról, hanem a nevek abban a hatezer oldalas dokumentumcsomagban vannak, amelyeket a védelmi tárca honlapján hoztak nyilvánosságra.

Az iratok a Harci Szerepet Vizsgáló Törvényszék tárgyalásainak a jegyzőkönyvei, amely a körülbelül 500 elfogott személy ügyét kivizsgálta. Ezeket az átiratokat korábban már egyszer nyilvánosságra hozták, de akkor a neveket kitakarták. Ez az első alkalom, hogy a neveket közzétették, jóllehet ezek csak azoknak a foglyoknak a neveit, akik átestek ilyen törvényszéki vizsgálaton. A BBC pentagonbeli tudósítója szerint lehetséges, hogy több "szellemőrizetes" is van, akikről semmit nem árulnak el.

A dokumentumokat azt követően hozták nyilvánosságra, hogy az amerikai Associated Press hírügynökség az információszabadságról szóló törvény alapján kezdeményezte ezt. Emberi jogvédők szerint ez egy jelentős csapás az amerikai kormányzati titkolózásra. A nevek és a személyes sorsok alapján meg lehet állapítani, hogy a fogva tartottak valóban akkora fenyegetést jelentenek-e, amint ahogy azt a hadsereg állítja - mondják a jogvédők.

A hatalmas irattömeget napokig, vagy hetekig tart feldolgozni, de aztán kiderül nem csak az, hogy kik a foglyok, de az is, hogy milyen körülmények között estek amerikai fogságba - írja a BBC.

Eközben a BBC egyik televíziós műsora interjút közölt egy kuvaitival, akit Guantanamón őriztek. A férfi részletesen beszámolt azokról a kínzásra emlékeztető módszerekről, ahogy az éhségsztrájkoló foglyokat kikötözve kényszertáplálták.