Lábát törte a síelő Dzurinda

Vágólapra másolva!
Eltörte lábszárát Mikulás Dzurinda. A szlovák kormányfő épp Csaca közelében síelt, amikor a baleset történt. A politikust szombaton Pozsonyban megműtik.
Vágólapra másolva!

Síelés közben a lábát törte Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő szombaton, a baleset miatt meg kell műteni. Dzurinda egy Csacához (Cadca) közeli téli üdülőhelyen, hivatalos délutáni programja előtt ment síelni egyet, de egy rossz mozdulat következtében eltörte az alsó lábszárát.

A miniszterelnököt előbb a csacai kórházban látták el az orvosok, majd Pozsonyba szállították, ahol felesége és a szlovák egészségügyi minisztere, Rudolf Zajac várta. Dzurindát még a nap során megműtik, de előbb túl kell esnie a műtétet megelőző vizsgálatokon - közölte a szóvivője, Martin Maruska.

Mikulás Dzurinda előbb 1998-ban, majd 2002-ben alakított kormányt, melynek megbízatásai ideje az idén szeptemberben esedékes választásokig szólt, de a közelmúltban bekövetkezett - hosszas kisebbségi kormányzást követő - kormányválság miatt korábbra, június derekára ki kellett tűzni az idő előtti választásokat.