A baloldal nyerte a hollandiai helyhatósági választást

2006.03.08. 1:35

A baloldali ellenzék vezető ereje, a Munkapárt (PvdA) nyerte a Hollandiában kedden rendezett helyhatósági választásokat összesen 23,4 százaléknyi szavazattal, 1988 önkormányzati képviselői hely megszerzésével az éjjel közzétett nem hivatalos végeredmény szerint. Négy évvel ezelőtt az akkor még kormányon lévő PvdA csupán 1317 helyet (15,8 százalék) szerzett, majd elbukott az általános választáson is.

A jelenlegi vezető kormánypárt, a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) - amelynek növekvő népszerűtlensége már az Európai Unió alkotmányos szerződéséről tavaly rendezett népszavazáson nyilvánvalóvá vált - a 2002-es választásokon 2050 önkormányzati szék (20,3 százalék) helyett ezúttal csak 1754-et (16,9) szerzett. Koalíciós partnerei közül a liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) 1374 helyett 1246 (13,8) képviselőt küldhet a helyhatóságokba, amelyek vezetőit a testületek jelölése alapján Beatrix királynő nevezi majd ki.

A kisebbik koalíciós partner, a reformátor D66 3,7-ről 2,6 százalékra rontotta részesedését országos szinten. Előretört viszont a baloldal szélén álló Szocialista Párt, lényegében megduplázva négy évvel korábbi 2,9 százalékos arányát. A populista pártok közül a legismertebb - a 2002-ben meggyilkolt Pim Fortuyn nevéhez fűződő - Élhető Rotterdam 5,1-ről 3 százalékra esett vissza országos szinten (pedig jelenlegi vezetője, Marco Pastors még bocsánatot is kért a muzulmán közösségtől a nekik címzett bírálatokért), de a legfontosabb erők között maradt a nevében szereplő nagyvárosban. A részvételi arány 1,2 százalékkal haladta meg a négy évvel ezelőttit, most 58,2 százalékos volt - még mindig jóval alacsonyabb mindazonáltal, mint a múlt század szavazásain.

A baloldal győzelme nem volt váratlan: jó ideje ezt jósolták a közvélemény-kutatások. Jóllehet az eddigi tapasztalat az, hogy az általános választáson nem feltétlenül ismétlődik meg a korábban rendezett helyhatósági eredmény, a jelenlegi felmérések szerint - a négy évvel ezelőtti újraválasztás miatt - jövőre tolódott képviselőválasztáson egyáltalán nem lenne meglepetés a Munkapárt visszatérése a kormány élére. Friss felmérés szerint a lakosság többsége, 34 százalék már baloldali szövetséget szeretne látni kormányon, míg a jelenlegi, a Kereszténydemokrata Tömörülés vezette koalíció csak 24 százalék támogatását bírja. Az emberek 18 százaléka ugyanakkor egy PvdA-CDA nagykoalíciót képzel el.

A legnagyobb városokban a mostani választás nyomán egyértelmű PvdA-túlsúly alakult ki: a hagyományosan baloldali vezetésű Amszterdamban a Munkapárt csaknem 40 százalékos többséggel bír, míg Hágában is a 30 százalékot közelítő kényelmes vezető arányt mondhat magáénak. Rotterdamban a populista vezetés munkapártira váltott 37-30 százalékaránnyal.

A voksolást követő nyilatkozatokban a győztes pártok vezetői derűlátásukat fejezték ki a jövő tavaszi általános választási eredményeiket illetően, míg Jan Peter Balkenende kormányfő - a nyerteseknek gratulálva - azt jelezte, hogy nem kíván változtatni a kormány összetételén vagy munkáján; ami pedig az általános választást illeti, "14 hónap hosszú idő". Wouter Bos PvdA-elnök úgy vélte, hogy egy erősebb és szociálisabb Hollandia jön létre a szavazás nyomán.

Teszt volt a szavazás az EU tavaly elutasított alkotmányos szerződésével kapcsolatos hangulatot illetően is, már csak azért is, mert a kampányban több hasonló téma ismétlődött. Az eredmény a megfigyelők szerint azt jelzi, hogy a lakosság álláspontja nem sokat változott - ez nem kis kihívás az alkotmány végleges elvetésétől idegenkedő uniós vezetőknek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK