20 millió embert fenyeget éhínség Afrika szarván

Vágólapra másolva!
Több mint 20 millió embert fenyeget az éhínség réme Afrika szarván. Az ENSZ Világélelmezési Programja szerint a legsürgősebben Kenyának van szüksége segítségre - írja a Guardian. A program főigazgatója elsősorban az Arab-öböl országaitól várja, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben járuljanak hozzá az éhínség elleni küzdelemhez.
Vágólapra másolva!

Az eddig tapasztalt legsúlyosabb éhínséggel fenyegető helyzet alakult ki Afrika szarván az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerint. James Morris, a szervezet főigazgatója kedden Londonban jelentette be, hogy a szárazság miatt, Kenyában, Szomáliában, Eritreában, Etiópiában és Tanzániában több mint 20 millió embert fenyeget éhínség. A térségben az utóbbi tíz évben folyamatosan egyre kevesebb csapadék hullik.

A legsürgősebben Kenyának van szüksége segítségre, ahol a szervezet kezd kifogyni élelemkészleteiből, amelyekből, 3,5 millió embert élelmeznek. A főigazgató figyelmeztetett, hogy minél hamarabb szükség lenne a segítségre, "különben kifutunk az időből". Szomáliában a segélyek rászorulókhoz való eljuttatása okoz problémákat, főleg a rivális helyi milíciák közötti harcok miatt.

A szervezet egyaránt várja az élelmiszer- és pénzfelajánlásokat. Utóbbit elengedhetetlennek tartja Morris, aki szerint 3 milliárd fontból megoldhatnák a gyermekéhséget egész Afrikában.

A főigazgató szerint a legfontosabb közfigyelem felkeltése, amelyben nagy segítségükre volt az Elszánt diplomata című film, amelynek egyik szereplője, Rachel Weisz ráadásul Oscar-díjat is kapott. A Láthatatlan gyerekek című - Ridley Scott, Emir Kusturica, John Woo, Spike Lee közreműködésével készült - több kisfilmből álló alkotás ugyancsak figyelmet keltett az éhezők problémái iránt. Morris szerint az adományok akkor kezdenek csak igazán érkezni, ha a média is foglalkozik egy-egy válsággal - írja a Guardian.

A főigazgató szerint a éhínség által fenyegetett országok fele az Iszlám Konferencia tagja, ugyanakkor a szervezethez tartozó, jómódú államoktól csak csekély segítség érkezik. Szaúd-Arábia például még egyáltalán nem járult hozzá az újabb küszöbön álló éhínség elhárításáért folytatott küzdelemhez. Az ENSZ-szervezet szeretné elérni, hogy a Közel-Kelet, de legfőképp az Arab-öböl menti országok nagyobb részt vállaljanak az éhezők megsegítésében. James Morris szerint Nagy-Britannia a legbőkezűbb adakozók közé tartozik.