A Fehér Ház lerombolásáról álmodott Moussaoui

Vágólapra másolva!
Egy malajziai tanú vallomása szerint arról álmodott, hogy a Fehér Házba vezet egy eltérített repülőgépet Zacharias Mouassaoui. Ő az egyetlen ember, akit a szeptember 11-i merényletekkel kapcsolatban perbe fogtak az USA-ban. Azzal vádolják, hogy hallgatásával hozzájárult a szeptember 11- támadásokban elhunyt közel 3000 ember halálához.
Vágólapra másolva!

Egy tanúvallomás szerint Zacharias Moussaoui arról álmodott, hogy egy repülőgéppel egyenesen a Fehér Házba csapódik - derült ki a szeptember 11-i támadások miatt egyedüliként perbe fogott férfi perén. A vallomást Fazi Bafana, a Jemaah Islamiah terrorszervezet volt pénztárnoka tette. Bafana szerint a férfivel 2000-ben találkozott Kuala Lumpurban, és arra kérte őt, hogy segítsen neki repülővezetői órákat vennie - írja a BBC News.

A férfi tanúvallomását videofelvételről játszották be, amelyet 2002 novemberében készítettek, egy évvel azután, hogy egy amerikai katonai támaszpont elleni támadás szervezése miatt elfogták Bafanát. A Malajziában elfogott férfit és Moussaouit zárt televíziós kapcsolaton keresztül szembesítették 2002-ben. A szembesítés során Bafana vallomása ellen számos alkalommal tett ellenvetést Moussaoui, aki ekkor magát védte.

Bafana vallomása szerint ő és az általa csak "John" fedőnéven emlegetett Moussaoui felkeresték a malajziai légierő egyik klubját, de azt "John" túl drágának találta. Ezután arra kérte, hogy keressen neki robbanószerkezetekhez szükséges alapanyagokat. Bafana arról is beszélt, hogy Moussaoui elárulta neki, Oszama bin Laden személyesen biztatta arra, teljesítse be álmát. A malajziai férfi szerint Moussaoui ezután előbb e-mailen jelentkezett egy amerikai pilótaiskolába, mert az olcsóbb volt, majd Európába utazott ottani "testvéreihez".

A bevallottan al-Kaida-tag, a szeptember 11-i támadások előtt nem sokkal letartóztatott Moussaoui pere hétfőn kezdődött. Vádlói halálbüntetést kérnek rá, mivel azt állítják, hogy tudott a készülődő merényletekről, de azokról szándékosan hallgatott kihallgatásain, ily módon közel háromezer ember haláláért felelős. Leonie Brinkema, a tárgyalást vezető bíró szerint a vádlóknak azt kell bebizonyítaniuk, hogy Moussaoui tettei közvetlenül hozzájárultak a szeptember 11-i halálesetekhez.