Putyin a Közel-Keletről és fegyvereladásról tárgyalt Algírban

Vágólapra másolva!
A politikai párbeszéd és együttműködés elmélyítéséről, a gazdasági kapcsolatok további erősítéséről, valamint a közel-keleti helyzetről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz és Abdel-Azíz Buteflika algériai államfő pénteken Algírban.
Vágólapra másolva!

Bár a Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap értesülése szerint az orosz fegyvereladások körüli nézeteltérések miatt rövidítették néhány órásra Putyin elnök kétnaposra tervezett hivatalos látogatását, a két államfő három óra tizenöt percen keresztül, a tervezettnél több mint háromszor hosszabb ideig tárgyalt egymással négyszemközt.

A megbeszélések után számos megállapodást - köztük a kereskedelmi-gazdasági és pénzügyi kapcsolatokról, a kettős adóztatás elkerüléséről, a kereskedelmi és iparkamarák közötti együttműködésről szóló egyezményt - írtak alá a két elnök jelenlétében.

A két külügyminiszter, Szergej Lavrov és Mohamed Bedzsaui látta el kézjegyével azt a megállapodást is, amelynek alapján Oroszország leírja Algéria 4,5 milliárd dolláros adósságát. A két ország képviselői több mint 3,5 milliárd dollár értékben egyezményeket írtak alá orosz repülőgépek algériai leszállításáról.

Algéria fegyverzetének 85 százaléka szovjet vagy orosz gyártmányú, s Moszkva arra számít(ott), hogy az 1960-70-es években felhalmozott adósság leírásáért cserébe Algéria 4 milliárd dollár értékben vásárol orosz fegyvereket. Tizenhat darab Jak-130-as és harminchat darab MiG-29-es repülő eladásáról, valamint húsz további MiG-29-es vételi opciójáról folytak tárgyalások a felek között.

Algéria az első ország, amellyel Oroszország - Buteflika elnök 2001-es moszkvai vizitjének alkalmából - megállapodást írt alá a stratégiai partnerségről. Az algériai al-Vatan című napilap azonban úgy látja, hogy Washington új keletű ambíciói hátráltathatják Moszkvának azt a tervét, miszerint Algériában tartósan megveti lábát. Az Egyesült Államok manapság igyekszik kiterjeszteni befolyását a Maghreb-országok középső részére a terrorizmus elleni küzdelem sikerének érdekében. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter februárban tett látogatást Algírban.