Milosevic halálát szívinfarktus okozta

Vágólapra másolva!
A törvényszéki halottvizsgálat szerint szívinfarktus okozta Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő halálát. A holland televízió beszámolója szerint korábbi vérvételeknél olyan gyógyszerek nyomait találták meg Milosevic vérében, amelyek nála nem tapasztalt betegségek kezelésére szolgálnak, viszont semlegesíthetik azokat a szereket, amelyek a volt államfő tényleges egészségügyi problémáit - a magas vérnyomást és szívpanaszokat - hivatottak kezelni.
Vágólapra másolva!

A törvényszéki halottvizsgálat szerint szívinfarktus okozta Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő, a múlt évtized balkáni háborúi fő felelősének tartott politikus halálát - jelentette be hivatalos közleményben a volt Jugoszláviában elkövetett bűnök kivizsgálásával foglalkozó hágai Nemzetközi Törvényszék vasárnap este. A közlemény szerint a boncolás során a vizsgálatot végző holland orvosok azonosítottak két olyan szívproblémát is, amelyben Milosevic szenvedett. Ezeket nem részletezte a közlemény, amelyben a hágai ENSZ-testület azt is jelezte, hogy maga is csak rövid összefoglalót kapott a vizsgálat eredményeiről az arra a hollandiai törvényszéki orvostani intézetet utasító hágai ügyészségtől.

A beszámoló szerint a vizsgálatot vasárnap végezték holland orvosok két szerb kórboncnok jelenlétében - utóbbiak részvételét a belgrádi kormányzat kérésére engedélyezték. Még mindig folyamatban van a holttestben esetlegesen fellelhető méreganyagok vizsgálata - ennek eredményét a "lehető leghamarabb" közzéteszik. Milosevic holttestét hétfőn átadják családjának - derül még ki a közleményből. A hivatalos közlésekből továbbra sem derült ki, hogy az infarktusnak mi lehetett a kiváltó oka - a vérnyomásproblémákkal és szívpanaszokkal küzdő vádlottat régebb óta kezelték ezek enyhítése érdekében.

A boncolást felügyelő szerb szakértők ugyanakkor elégedetten nyilatkoztak a halottszemlét végző holland orvosok "magas szakmai teljesítményéről", akik minden szükséges szövetmintavételt elvégeztek - közölték vasárnap este a belgrádi hatóságok. Milosevic holttestét a hollandiai törvényszéki orvostani intézetben vasárnap vizsgálták meg holland patológusok, és a későbbi félreértések elkerülése végett filmre vették a boncolást.

Szokatlan anyagok Milosevic vérében

Szokatlan anyagokat találtak korábbi vérvételeknél a szombaton hágai börtönében elhunyt Milosevic vérében - állította vasárnap esti teletextjelentésében a holland televízió. A volt elnököt cellájában találták holtan, és bár a jelek természetes halálra utaltak, holttestét teljes orvosi vizsgálatnak vetették alá vasárnap, hogy a halál pontos okát meghatározzák. A NOS televízió - egy, a törvényszékhez közelálló, de meg nem nevezett forrásra hivatkozó - híre szerint az előző hetekben foganatosított vérvételeknél olyan gyógyszerek nyomait találták meg a múlt évtized balkáni háborúiért fő felelősnek tartott Milosevic vérében, amelyek nála nem tapasztalt betegségek - például tüdőgümőkór és lepra - kezelésére szolgálnak, viszont semlegesíthetik azokat a szereket, amelyek a volt államfő tényleges egészségügyi problémáit - a magas vérnyomást és szívpanaszokat - hivatottak kezelni.

Milosevic haláláért az elnökhöz közelállók közül többen a törvényszéket tették felelőssé, s olyan hírek is lábra keltek, miszerint a háborús vádlottat megmérgezték. Carla Del Ponte törvényszéki főügyész ugyanakkor vasárnap sajtóértekezletén nem zárta ki, hogy az egykori elnök öngyilkos lett. Korábban olyan híresztelés is elterjedt, hogy állapotának súlyosbítása, perének elnyújtása érdekében az elhunyt maga változtatott a kívánatos gyógyszeradagoláson.

Milosevicet háborús bűnökkel, emberiesség elleni bűncselekményekkel, valamint népirtással vádolta a Nemzetközi Törvényszék a horvátországi és boszniai (1991-1995), valamint a koszovói etnikai tisztogatásban és háborúban (1998-1999) játszott szerepéért. Összesen 66 vádpontért kellett volna felelnie a közelgő ítélethirdetés előtt, ám ő - saját ügyvédjeként - az ENSZ-törvényszék illetékességét is vitatta az eljárásban. Önnön védőbeszédében arra hivatkozott, hogy szerbellenes nyugati összeesküvés áldozata lett, az vezetett Jugoszlávia múlt évtizedbeli széteséséhez is.