Szerbiában temethetik el Milosevicet

2006.03.14. 18:48

Szerbiában eltemethetik Slobodan Milosevic egykori jugoszláv államfőt - jelentette be kedden Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök. A kormányfő arra nem tért ki, hogy a temetést Belgrádban rendeznék-e meg. Milosevic családja ugyanakkor még nem döntött arról, hogy Szerbiában temeti-e el a volt jugoszláv elnököt.

"A bírósági döntés, miszerint Mirjana (Mira) Markovic visszatérhet az országba férje, Slobodan Milosevic temetésére, lehetővé teszi a családnak, hogy (Milosevicnek) Szerbiában adják meg a végtisztességet" - mondta Kostunica a Tanjug hivatalos szerbia-montenegrói hírügynökségnek.

A szerb vezetés korábban kizárta, hogy állami temetésben részesítse Milosevicet, aki szombaton hunyt el a hágai ENSZ-törvényszék fogdájában. A néhai jugoszláv elnök háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűnök és népirtás vádjával állt a Nemzetközi Törvényszék előtt.

Milosevic özvegyének ügyvédei 15 ezer eurós óvadékot ajánlottak fel és helyeztek letétbe a belgrádi járásbíróságon, amely kedden érvénytelenítette a Mira Markovic ellen három éve kiadott nemzetközi elfogatóparancsot. A bíróság közleménye szerint a hatalommal való visszaéléssel vádolt Markovic hazatérése után szabadlábon maradhat, mert az óvadékot - az özvegy útlevelének leadása mellett - elegendő garanciának tartja arra, hogy az nem rejtőzik el a büntetőjogi eljárás elől és eleget fog tenni az idézéseknek.

Az özvegy útlevelének elkobzására vonatkozó bírósági kitétel ugyanakkor újabb kételyeket vet fel Milosevic esetleges belgrádi temetését illetően, mert Mira Markovic a szerb médiának adott legutóbbi nyilatkozataiban arról beszélt, hogy vissza akar utazni Moszkvába, miután férjét örök nyugalomra helyezték. Mivel Oroszországban menekült státussal rendelkezik Slobodan Milosevic néhai jugoszláv elnök özvegye és fia, így akadálytalanul visszatérhetnek Moszkvába, ezt egy moszkvai belügyi illetékes is megerősítette.

A Szerbiai Szocialista Párt - Milosevic pártjának - alelnöke, Milorad Vucelic a Beta belgrádi hírügynökségnek elmondta: a bírósági állásfoglalás után beszélt az özveggyel, aki várhatóan "órákon" belül meghozza döntését arról, hogy Belgrádban vagy Moszkvában adják-e meg a végtisztességet Milosevicnek.

Mira Markovic, a neokommunista Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) vezetője 2003 februárjában, nem sokkal képviselői mentelmi jogának megvonása után utazott el az orosz fővárosba, és azóta nem járt Belgrádban. Boris Tadic szerb elnök vasárnap kizárta, hogy megkegyelmezne Milosevic özvegyének.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK