Közel százmilliárdot költ háborúkra és újjáépítésre az USA

Vágólapra másolva!
Közel százmilliárd dollárt szavazott meg az iraki és afganisztáni hadműveletekre és tavalyi a hurrikánok utáni újjáépítésre az amerikai törvényhozás. Az erről szóló tervezet nagy többséget kapott az alsóházban, a szenátusban ugyanakkor még nem került napirendre.
Vágólapra másolva!

Nagy többséggel megszavazta az amerikai törvényhozás alsóháza csütörtökön a George Bush elnök által igényelt 91,9 milliárd dollárt az iraki és afganisztáni hadműveletekre, illetve a Mexikói-öböl partvidékét sújtó hurrikánok utáni újjáépítésre. A rendkívüli kiadásokat tartalmazó törvény olyan cikkelyt is tartalmaz, amely megtiltja a Dubai Ports World egyesült arab emírségekbeli vállalatnak egyesült államokbeli kikötők működtetését, bár a dubaji cég már korábban bejelentette, hogy az amerikai törvényhozás ellenállása miatt letesz a kormányzati hatóságok által eredetileg engedélyezett ügyletről.

A képviselőház 348 támogató és 71 ellenszavazattal fogadta el a törvényt, bár a képviselők aggodalmukat hangoztatták az iraki műveletek és a Mexikói-öböl partján zajló újjáépítés növekvő költségei miatt.

A tervezet 67 milliárd dollárt irányoz elő az iraki és afganisztáni hadikiadásokra, amelyek értéke ezzel megközelíti a 400 milliárd dollárt. További 19 milliárd dollárt hagytak jóvá a képviselők a hurrikánok által okozott károk helyreállítására - amelynek költsége ezzel csaknem 90 milliárd dollárra emelkedik -, 4,1 milliárd dollárt pedig rendkívüli külföldi segélyekre szántak. A törvénytervezet egyéb kiadásokat is tartalmaz. A törvénytervezetre még a szenátus tagjainak, illetve előtte az ottani bizottságnak is rá kell bólintaniuk.