Tízezrek búcsúztak Milosevictől

Vágólapra másolva!
Tízezrek búcsúztak Belgrádban a parlament előtti téren Slobodan Milosevictől. A szerb zászlóval letakart koporsó előtt felszólalók Milosevic NATO- és USA-ellenességét méltatták, illetve a hágai törvényszéket kárhoztatták. A háborús bűncselekményekkel megvádolt néhai jugoszláv államfőt késő délután Pozarevácon temették el, de a szertartáson sem felesége, sem gyerekei nem voltak ott.
Vágólapra másolva!

Néhány tucat párttársa és külföldi elvtársa jelenlétében, a közvetlen családtagok nélkül helyezték szombaton végső nyugalomra szülővárosában, Pozarevácban Slobodan Milosevic volt szerbiai és jugoszláv elnököt, feltételezett háborús bűnöst, országa egykoron teljhatalmú urát, a délszláv háborúk kulcsszereplőjét.

Milosevictől előzőleg több tízezer ember búcsúzott Belgrádban a parlament előtti téren. A Nyugat-ellenes politikai szólamokban bővelkedő búcsúgyűlésre szombaton szállították át a volt elnök földi maradványait a ravatalának helyt adó belgrádi múzeumból a parlament előtti térre. Itt emelvényre helyezték a szerb zászlóba burkolt koporsót. A scheveningeni börtön cellájában egy hete elhunyt államfő csütörtök déltől volt felravatalozva a Jugoszláv Történeti Múzeumban, ahol több tízezer híve rótta le kegyeletét.

A törvényhozás előtti téren a reggeli óráktól gyülekezett a tömeg. A tömeg a koporsó láttán az elhunyt nevét - "Slobo! Slobo!" - skandálta. A délben kezdődő búcsúszertartással egy időben a szomszédos Köztársaság téren a milosevici politikát ellenzők tartottak "ellengyűlést" . A gyászszertartáson összegyűlt tömeg teljesen betöltötte a parlament előtti teret és a parkot. 2000 októberében ugyanitt tört ki az a spontán népfelkelés, amely elsöpörte a háborús bűncselekményekkel megvádolt jugoszláv államfő uralmát. A szerbiai belügyminisztérium nyolcvanezerre becsülte a szombati rendezvény résztvevőinek számát.

Szocialisták, kommunisták, tábornokok

A gyűlésen a szocialista és a szerb radikális párt vezetőin kívül részt vett Gennagyij Zjuganov, orosz kommunista pártelnök, több szerb díszegyenruhás nyugalmazott tábornok, közöttük a háborús bűntényekkel vádolt két egykori vezérkari főnök, Dragoljub Ojdanic és Nebojsa Pavkovic is. Az emlékgyűlésre sokan az elhunyt portréjával érkeztek, többek kezében a legkeresettebb feltételezett háborús bűnösök, Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnök és Ratko Mladic katonai vezető képe volt látható.

A emlékgyűlés előtt Milorad Vucelic szocialista párti vezető arra kérte az indulatos tömeget, hogy méltósággal vegyen búcsút attól az embertől, aki "a legjobb volt közülük". A politikai szólamokban bővelkedő emlékgyűlés egyperces néma csenddel kezdődött, ezután Bogoljub Bjelica, az elhunyt egyik leghívebb párttársa húsz percen át olvasta Milosevic beszédét, amely az uralmát megdöntő, 2000. szeptemberi-októberi jugoszláv elnökválasztás két fordulója között hangzott el a szerbiai állami tévében. Ebben Milosevic azzal vádolta a három éve meggyilkolt Zoran Djindjic szerb miniszterelnököt, hogy a nyugati titkosszolgálatok segítségével a Nyugat bábállamává akarja tenni Szerbiát.

A "bűnös góliátok ellen"

Mihajlo Markovic, a szerbiai szocialisták főideológusa azt hangoztatta: Milosevic legnagyobb bűne az volt, hogy nem akart behódolni és nemet mondott "a" nagyhatalomnak, amely "teljes engedelmességre és gyarmati megaláztatásra" akarta kárhoztatni Szerbiát. Velko Vlkanov, a néhai jugoszláv államfő védelmére alakult nemzetközi bizottság alelnöke arról beszélt, hogy Milosevic "nem halt meg, hanem meggyilkolták", mert "felkelt az Egyesült Államok és a NATO által megszemélyesített nemzetközi imperializmus bűnös góliátjai ellen". Vlkanov felolvasta a szintén háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj szerb radikális pártelnök levelét, amelyben a hágai vádlott arra fogadkozott, hogy "keményen fog harcolni a hágai bűnözők ellen, védve az igazságot és a szerb hazát".

A szónoklatokat meg-megszakították a skandálások, a gyászolók Milosevicet éltették, és usztasának kiáltották Boris Tadic szerb elnököt, aki megakadályozta, hogy államfőnek kijáró külsőségekkel temessék el Milosevicet a szerb történelem nagyjainak panteonjában. Rendbontás nem volt, a rendet a belügyminisztérium különlegesen kiképezett alakulata, a csendőrség és a rohamrendőrség szavatolta. A gyűlésen életét vesztette egy ember, húsz esetben riasztották mentőket.

Szűkebb családja nélkül temetik

Slobodan Milosevicet a késő délutáni órákban helyezik végső nyugalomra a pozareváci családi házának udvarán. Csak három tévéállomás kapott engedélyt arra, hogy tudósítson a temetésről: a belgrádi BK tévé, az orosz állami tévé harmadik csatornája, illetve jelen lehet a Reuters hírügynökség operatőri gárdája. Az elhunyt szűkebb családjából senki nem lesz jelen a temetésen. Sem Moszkvában élő felesége Mirjana és fia, Marko, sem pedig Montenegróban élő lánya, Marija.

Feleségét hivatali visszaéléssel és ingatlanüzérkedéssel vádolják a szerb hatóságok, így az asszonyt letartóztatnák, ha az ország területére lépne. Lánya pedig egy szombati napilap szerint azért nem ment el, mert nagyon rosszalja, hogy apját Pozarevácban temetik el. Szerinte ugyanis a pozareváci ház édesanyja családjáé, az édesapja számára idegen, ezért azonnal kezdeményezni fogja az exhumálást, hogy Lijevo Rekában (Montenegró) temessék el.