Feltételezett al-Kaida-összekötő pere kezdődik

Vágólapra másolva!
Nagyszabású per kezdődött Isztambulban hétfőn egy al-Kaida-kapcsolatokkal gyanúsított szíriai férfi ellen, akit az 58 halálos áldozatot követelő, 2003-as isztambuli öngyilkos, robbantásos merényletsorozat fő szervezőjének tekintenek.
Vágólapra másolva!

A perben Luaj Mohammed Hadzs Bakr asz-Szakra mellett további 72 feltételezett terrorista ül a vádlottak padján, akiket szintén az isztambuli pokolgépes merényletek megszervezésével gyanúsítanak.

A török ügyészek szerint Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi hálózat vezetője személyesen adott utasítást a 32 éves Szakrának, hogy hajtson végre merényleteket a Nyugat-barát, de túlnyomórészt muzulmán lakosságú Törökországban. Azzal gyanúsítják, hogy ő volt az összekötő az al-Kaida és a helyiek között, akik a 2003 novemberi merényletsorozatot vezényelték.

A robbantások osszedötöttek egy brit bankot, a brit konzulátust és két zsinagógát. Szaka a vád szerint mintegy 170 ezer dollárt adott a török elkövetőknek. Szakrát és tettestársát, Hamid Obysit tavaly augusztusban tartóztatták le Törökországban, miután kudarcba fulladt az a tervük, hogy robbantásos merényleteket kövessenek el izraeli turistahajók ellen.