Vágólapra másolva!
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak kedden Mihail Hodorkovszkij ügyvédei az adócsalásért elítélt, Szibériában raboskodó egykori orosz olajmágnás ügyében. A folyamodvány benyújtásának tényét az exmágnás ügyvédcsapatának egyik tagja közölte az orosz tömegtájékoztatási eszközökkel.
Vágólapra másolva!

Hodorkovszkijt, a Yukos olajipari vállalat egykori alapítóját, Oroszország valamikori leggazdagabb emberét tavaly szeptemberben ítélte jogerősen nyolc év börtönre egy moszkvai bíróság. A volt Yukos-vezér kezdettől fogva azt állította, nem volt tisztességes a vele szembeni eljárás, amely kremlbeli ellenfelei hamis vádjai nyomán indult meg. A Kreml tagadta, hogy politikai megfontolások alapján fogták volna perbe Hodorkovszkijt.

Hodorkovszkij ügyvédei elmondták, akár három évbe is telhet, mire az emberi jogi bíróságon tárgyalási szakaszba jut az eljárás.

Platon Lebegyev, Hodorkovszkij szintén elítélt üzlettársa kedden ugyancsak panaszt emelt a strasbourgi bíróságnál.