Tizenhárman haltak meg egy riói drogháborúban

Vágólapra másolva!
Tizenhárom ember életébe került a rivális drogkereskedő bandák csatározása egyetlen éjszakán a brazíliai Rio de Janeiro nyomornegyedeiben. A bandák a piac felosztását próbálták fegyveres úton elrendezni. A tűzharcban egy 11 éves gyermek is életét vesztette.
Vágólapra másolva!

A helyi rendőrség keddi bejelentése szerint vasárnapról hétfőre virradóra hét órán át tartott a befolyási övezetekért vetekedő bűnözők tűzharca a Rio északi részén lévő Santa Lucia bádogvárosban. Harcuk tétje az volt, hogy melyik banda árusíthatja a kábítószert ebben a nyomornegyedben. A Santa Lucia-i összecsapásban nyolcan vesztették életüket, mind drogkereskedők.

A nagyváros nyugati do Sapo nyomornegyedében öt ember, köztük egy katona és két rendőr is meghalt a rivális bandák tűzharcában. Nem ismeretes, hogy a rendőrök miként kerültek a drogkereskedők lővonalába, de valószínűleg kísérletet tettek a harcoló felek szétválasztására.

A katonát feltehetőleg bosszúból lőtték le a bűnözők, mert a hadsereg nagyszabású razziákat tartott az utóbbi 12 nap folyamán egy tucat nyomornegyedben, hogy visszaszerezzen néhány lőfegyvert, amelyet a drogkereskedők megkaparintottak egy katonai laktanyából.

Egy 11 éves fiúgyermek is a bandák tűzharcának vétlen áldozatává vált.