Puccskísérlettel vádolják a gambiai vezérkari főnököt

Vágólapra másolva!
Puccskísérlet miatt őrizetbe vették a gambiai hadsereg vezérkari főnökét szerdára virradó éjjel. Az afrikai ország elnöke, külföldi útját megszakítva hazautazott a történtek miatt.
Vágólapra másolva!

Letartóztatták a gambiai hadsereg vezérkari főnökét, akit azzal gyanúsítanak, hogy meg akarta dönteni Yayah Jammeh elnök hatalmát - közölték szerdán katonai és rendőrségi illetékesek Banjulban.

Az idézett források szerint a szerdára virradóra éjjel végrehajtott akcióban további katonákat is őrizetbe vettek, mások pedig elmenekültek. A részletek nem ismertek, mint ahogyan azt sem lehet egyelőre tudni, hogy mennyi és milyen rangú tiszt vett részt az állítólagos puccskísérletben.

A gambiai főváros szerdán teljesen nyugodt volt, katonai jelenlét nem volt tapasztalható az utcákon. Biztonsági források csupán annyit közöltek, hogy a puccskísérlet miatt Jammeh elnök sürgősen hazatért Banjulba kedden este, megszakítva mauritániai látogatását. Ugyanakkor az afrikai ország állami rádiója nem tett említést az államcsíny-kísérletről szerda délelőtti híradásaiban.