250 fehérorosz tüntetőt vettek őrizetbe

Vágólapra másolva!
A vasárnapi elnökválasztások óta összesen 250 tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban - közölte egy jogvédő szervezet.  A letartóztatásokat elítélte az ENSZ-megbízott is. A csütörtöki hivatalos eredmények szerint Lukasenko a szavazatok 83 százalékával nyerte meg az elnökválasztást.
Vágólapra másolva!

Összesen kétszázötven ellenzékit vettek őrizetbe Fehéroroszországban azóta, hogy tiltakozások kezdődtek a négy nappal ezelőtti elnökválasztás eredményei miatt - közölte csütörtökön a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet.

A letartóztatottak többsége tüntető, akiket a vasárnapi elnökválasztás után a tiltakozások színhelyéül szolgáló minszki Október téren vettek őrizetbe. A Vjaszna emberei március 19. óta 250 őrizetbe vételt számláltak össze. Az elfogottakra az esetek többségében néhány napos, de legfeljebb kéthetes elzárást szabnak ki. A jogvédők kifogásolták a fehérorosz televízió beszámolóit is. A tévé ugyanis tudósításaiban olyan színben tünteti föl az ellenzéki tiltakozó akciót, mint ami veszélyt jelent a társadalomra.

Adrian Severin, az ENSZ fehéroroszországi emberjogi megbízottja csütörtökön elítélte a hétvégi elnökválasztással kapcsolatban elkövetett jogsértéseket, valamint követelte a bebörtönzött politikai foglyok azonnali szabadon engedését.

A hivatalosan kihirdetett eredmény szerint Alekszandr Lukasenko a szavazatok 83 százalékával nyerte meg az elnökválasztást, így harmadszor foglalhatja el a legmagasabb közjogi méltóság posztját. Az országos választási bizottság csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint a két ellenzéki jelölt közül Alekszandr Milinkevics a voksok 6,1, míg Alekszandr Kozulin 2,2 százalékát kapta. Szergej Gajdukevics, a liberális demokraták vezére a választók 3,5 százalékának a bizalmát élvezte. A részvételi arány 92,9 százalékos volt, vagyis 6 millió 630 ezer 659 ember élt választási jogával.

A választási bizottság elutasította a két ellenzéki jelölt, Milinkevics és Kozulin követelését, hogy a választást nyilvánítsák érvénytelennek, mert "a panaszaikban megfogalmazott érveik nem bizonyultak meggyőzőnek" - közölte a testület egyik képviselője. Hangoztatta, hogy a két politikus által felsorolt törvénytelenségre utaló összes tényt kivizsgálták, és egyiket sem találták megalapozottnak.

Lukasenkót március 31-én iktatják be elnöki hivatalába - jelentette be Ligyija Jermosina, a választási bizottság vezetője.