Kemény bírálatot kapott otthon George Bush

Vágólapra másolva!
Veszélyesen hozzá nem értőnek nevezte George Bush amerikai elnököt helyi idő szerint szerdán Harry Reid, a Demokrata Párt szenátusi frakciójának vezetője.
Vágólapra másolva!

Amerikai újságíróknak adott nyilatkozatában Reid mindenekelőtt az elnök iraki politikáját bírálta, hangoztatva, hogy az három szempontból is csődöt mondott. Reid szerint teljes a kudarc katonai és gazdasági téren - s mindez jelentős mértékben akadályozza Irak újjáépítését -, továbbá az új iraki kormány megalakulásának elhúzódása szempontjából.

A demokratapárti vezető politikus szerint az elnöknek és külügyminiszterének jóval többet kellene tennie az Irakban egyre nagyobb méreteket öltő felekezeti erőszak megfékezése, továbbá az új kormány megalakítása érdekében. Ehelyett - mint fogalmazott - Bush " a homokba dugja a fejét." Mindezzel összefüggésben Harry Reid az amerikai politika teljes irányváltását sürgette Irakban.

Az utóbbi időben mélypontra süllyed George Bush elnök népszerűsége, s ezzel párhuzamosan felerősödtek politikájának demokratapárti bírálatai. egyre többen kritizálják ugyanakkor az elnököt saját pártján, a Republikánus Párton belül is.