A papírforma jött be a német tartományi választásokon

Vágólapra másolva!
Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban a kereszténydemokraták (CDU), Rajna-Pfalzban a szociáldemokraták (SPD) győztek a vasárnapi németországi tartományi választásokon, a szavazók megkérdezésén alapuló előrejelzés szerint - jelentette este az ARD közszolgálati televízió.
Vágólapra másolva!

Baden-Württembergben és Rajna-Pfalzban az is lehetséges, hogy a CDU, illetve az SPD abszolút többség birtokában alakíthat kormányt. Eddig mindkét tartományban a liberálisokkal (FDP) közösen kormányoztak.

A keleti Szász-Anhalt tartományban a CDU mögött valószínűleg a Baloldali Párt (korábbi nevén: a Demokratikus Szocializmus Pártja) végez a második helyen, a szociáldemokraták harmadikok lehetnek. A kereszténydemokraták eddig ebben a tartományban is a liberálisokkal kormányoztak együtt, ez a koalíció most borulhat.

Ezek voltak az első tartományi választások Németországban azóta, hogy ősszel nagykoalíciós kormány alakult Berlinben. Hessen tartományban helyhatósági választásokat rendeztek, a négy tartományban körülbelül 17 millió választót szólítottak az urnák elé.