Három magyar halt meg egy szlovákiai balesetben

Vágólapra másolva!
Három ember vesztette életét, amikor két magyar rendszámú kocsi ütközött össze egy kereszteződésben vasárnap a szlovákiai Csallóközben. Az egyik jármű nem állt meg egy stoptáblánál, és a másik belehajtott. A balesetnek három sérültje is van, egyikük egy kisgyermek.
Vágólapra másolva!

Három ember meghalt, kettő súlyosan, egy gyermek könnyebben megsebesült, amikor két magyar rendszámú személygépkocsi balesetezett vasárnap Szlovákiában. A nagyszombati (Trnava) rendőrség tájékoztatása szerint a két kocsi egy útkereszteződésben ütközött össze vasárnap délután a Csallóközben, Vámosszabadi-Medve határátkelő közelében, Csilizradvány térségében.

Riskó Nagy László, a pozsonyi magyar nagykövetség konzulja vasárnap késő este, a szlovák rendőrségr hivatkozva közölte, hogy az egyik gépkocsi vezetője nem vette észre stoptáblát, és a másik, szabályosan közlekedő autó belehajtott. A három halálos áldozat és a két sebesült a szabálytalanul közlekedő gépkocsiban utazott. Egy férfi és két nő vesztette életét. A sebesülteket a dunaszerdahelyi kórházban ápolják.

Az áldozatok és a sérültek neveik alapján egy család tagjai. A baleset érintettjei közül senki sem budapesti, alkoholt egyikük sem fogyasztott. A vétlen gépkocsiban utazók közül egy kiskorú gyermek sérült meg, sebesülése nem komoly.

A helyszínelés miatt a Medve-Vámosszabadi határátkelő medvei hídfőjéhez Nagymegyer felől vezető utat lezárták, a forgalom az esti órákban indulhat újra.

Tavaly ennél is súlyosabb kimenetű, magyar áldozatokat követelő közúti baleset volt Szlovákiában. Februárban Rózsahegy (Ruzomberok) közelében egy magyar rendszámú gépkocsi autóbusszal ütközött. A kocsiban öt ember a helyszínen szörnyethalt, a buszban húszan megsebesültek.