Elhalasztották a Hamász-kormány beiktatását

Vágólapra másolva!
Keddre halasztotta a palesztin parlament a Hamász mozgalom alakította kormány beiktatását, mivel a sok felszólaló miatt elnapolták a hétfői ülést.
Vágólapra másolva!

Abdel-Azíz Dueik, a Palesztin Törvényhozási Tanács elnöke a hétfői ülésen jelentette be a képviselőknek, hogy a kormány programjáról szóló vita másnap, tehát közép-európai idő szerint kedden 11 órakor folytatódik, és azt követi majd a szavazás.

A Hamász radikális mozgalom egyik vezetője, Iszmáil Haníje által alakított kormányról az eredeti tervek szerint hétfőn szavaztak volna, de - főként a kisebbségi Fatah mozgalom részéről - sok képviselő kért szót, s erre hivatkozva a parlamenti elnök elnapolta az ülést.