A Kadima nyerte az izraeli választásokat

2006.03.29. 6:52

Az egyoldalú ciszjordániai kivonulást hirdető centrista Kadima párt nyerte az izraeli választásokat. A szavazatok 99 százalékának összeszámolása után 28 parlamenti helyet szerzett. A jobboldali Likud ennek alig több mint harmadával kénytelen beérni. A Kadima eredménye ugyanakkor szerényebb, mint amire számítottak. Ez nehéz koalíciós alkudozásokat vetít előre.

A centrista Kadima összesen 28 parlamenti mandátumhoz jutott, a keddi izraeli törvényhozási választásokon, a szavazatok 99 százalékának összeszámlálása alapján. A központi választási bizottság szerda hajnalban nyilvánosságra hozott adatai szerint a Munkapártot 20 hely illeti meg majd a 120 fős kneszetben. A valószínű koalíciós partnerként számon tartott szefárd ortodoxok pártja, a Sasz 13 parlamenti mandátumot kaphat.

A választás nagy vesztese az Ariel Saron miniszterelnök tavaly év végi pártból való kilépéséig kormányzó jobboldali Likud, amely 11 parlamenti helyre számíthat. A Likudot még az orosz bevándorlókra építő jobboldali Iszrael Beiteinu (Izrael a Mi Otthonunk) párt is megelőzte, amely 12 mandátumot szerzett.

A választási bizottság szerint a Nemzeti Vallásos Párt-Nemzeti Egység 9, a Nyugdíjasok pártja 7, az Egyesült Judaista Tóra 6, a világi-baloldali Merec 4 mandátummal rendelkezik majd a kneszetben. A nagy meglepetés a Nyugdíjasok pártjának jó eredménye, amelynek a szavazás előtt csupán 2 parlamenti helyet jósoltak. A három arab listáról összesen 10 jelölt jutott be az izraeli törvényhozásba.

Ehud Olmert ideiglenes kormányfő közölte, hogy kész kormányába bevenni minden olyan pártot, amely elfogadja programját. A felálló koalíció összetétele egyelőre nem ismert, annyi azonban biztos, hogy a nacionalista-vallásos oldalnak nincs meg együttesen a 60 mandátuma, hogy meggátolja a kormányt céljai elérésében.

Netanjahu elismerte a vereséget

Benjamin Netanjahu kedden késő este Tel-Avivban elismerte a Likud súlyos választási vereségét. "Semmi kétség, hogy nagy csapás ért bennünket" - mondta. Mint közölte, amitóa száz nappal ezelőtt Ariel Saron egykori pártvezető otthagyta a Likudot, a pártot a második érzékeny veszteség érte, még ha ez annak is betudható, hogy "könyörtelen kampányt folytattak ellenünk".

Ez volt Izrael történetének eddigi legalacsonyabb részvételi arányú választása, a szavazóknak csupán 63,2 százaléka adta le a voksát.

Olmert területeket ígér a palesztinoknak

Területeket ígért a palesztinoknak szerda hajnalban Jeruzsálemben Ehud Olmert, a Kadima vezetője. Olmert közölte, készek lemondani a Nagy Izraelről szőtt álmokról, és "készek vagyunk területeinkről zsidókat kitelepíteni, hogy önök valóra válthassák államalapítási álmukat". Az elkövetkező években kijelölik annak a zsidó államnak a határait, amelyben többségében zsidók élnek majd. Az ügyvezető kormányfő szerint így most a palesztinokon sor, hogy letegyenek a zsidó állam lerombolásáról.

Mahmúd Abbász palesztin elnök ugyanakkor arra szólította fel Olmertet, hogy mondjon le a megszállt Ciszjordánia egyoldalú "leválasztását" célzó tervéről. A palesztin elnök a szudáni fővárosban, az Arab Liga csúcstalálkozójának második napján újságírók előtt közölte, hogy az izraeli választások eredménye nyomán semmi sem fog változni, ha az izraeli kormányfő nem mond le a zsidó állam határainak egyoldalú kijelölését célzó tervéről.

Olmert, a január 4-i agyvérzése óta kómában lévő Ariel Saron utódja hirdette meg Ciszjordánia egyoldalú "leválasztását", közölve, hogy azt folytatja, amit Saron a Gázai övezettel elkezdett - a palesztin területek elhagyását saját elhatározásból, a katonákat és a telepesek tízezreit visszavonva Izraelbe. Ez alól három kolóniatömb kivétel, azokat a zsidó állam magához csatolja. Olmert megfogadta, hogy 2010-ig Izrael rögzíti saját határait.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK