Amerika aggódik az iráni torpedó miatt

2006.04.04. 6:24

Az Egyesült Államok szerint aggasztó a tengeralattjáró-elhárító torpedóval végzett iráni kísérlet. Az amerikai külügyi szóvivő szerint fölösleges lenne közvetlenül tárgyalni Teheránnal a feszültség enyhítése érdekében.

"Az a tény, hogy három napon belül rakétakísérlet történt és új kapacitású torpedó kipróbálását jelentették be, a hadsereg megerősítését célzó iráni program létéről tanúskodik. Ráadásul Teherán semmit sem tesz a szomszédai vagy a nemzetközi közösség megnyugtatása érdekében" - közölte Adam Ereli külügyi szóvivő.

Ereli szerint ez aggodalomra ad okot. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is a diplomáciai megoldást helyezi előtérbe az Irán elleni esetleges katonai csapásméréssel szemben.

Irán, amelynek az ENSZ Biztonsági Tanácsa 30 napos határidőt adott az urándúsítással kapcsolatos tevékenységei felfüggesztésére, pénteken bejelentette, hogy sikeres kísérletet hajtott végre egy radar által nem érzékelhető, egyszerre több célpont ellen is bevethető rakétával. Ezután pár nappal, hétfőn pedig nagy erejű torpedóval végzett sikeres kísérletről számolt be.

A Pentagon hétfőn szkeptikusan foglalt állást az iráni rakétakísérlettel kapcsolatban. Bryan Whitman, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerint lehetséges, hogy az irániak nagy előrehaladást értek el a radarsugarak elnyelése területén. "Ugyanakkor az irániak arról híresek, hogy szeretnek dicsekedni és eltúlozni műszaki és harcászati kapacitásaik fejlesztését" - tette hozzá a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ CIKK