Megjelent a madárinfluenza Nagy-Britanniában

Vágólapra másolva!
Első ízben mutatták ki a madárinfluenzát okozó H5 vírust Nagy-Britanniában. A kórokozót Skócia keleti tengerpartján, Anstruther kisváros közelében izolálták egy elhullott hattyú szervezetében.
Vágólapra másolva!

A skót kormány egészségügyi hatósága szerint további vizsgálatokat igényel annak kimutatása, hogy az emberre is veszélyes H5N1 altípusról van-e szó, de az már biztos, hogy a hattyú pusztulását a H5 vírus okozta. Brit területen most találták meg első ízben a madárinfluenza kórokozóját.

Az illetékes hatóság bejelentette: az EU-előírásoknak megfelelően a madártetem fellelésének helyszíne körül három kilométeres körzetben védelmi övezetet, tíz kilométeres körön belül megfigyelési zónát jelöltek ki. A védelmi övezeten belül felszólították a baromfitenyésztőket, hogy állományukat tereljék fedél alá, és szigeteljék el a vadmadaraktól.

A brit kormány tudományos főtanácsadója már a múlt hónapban megjósolta, hogy valószínűleg Nagy-Britanniát is el fogja érni a madárinfluenza. Sir David King professzor szerint ha a kór megjelenik Nagy-Britanniában, könnyen járványossá válhat a szárnyasok között, ugyanúgy, ahogy például Kínában, és a járvány "öt évig, vagy annál is tovább" eltarthat. Ha a madárinfluenza tömeges méretekben megjelenik a brit baromfiállományban is, az a brit állattenyésztés harmadik egészségügyi katasztrófája lenne az utóbbi másfél évtizedben.

A kilencvenes években a teljes brit szarvasmarha-ágazatot tönkretette a valószínűleg fertőzött táp okozta marhakór-járvány (BSE), amely a szennyezett húst fogyasztók körében is áldozatokat szedett: hivatalos adatok szerint száznál többen haltak meg a kór emberi változatában, a Creutzfeldt-Jakob tünetegyüttes új variánsában.

Öt éve pedig szinte példátlan mértékű száj- és körömfájás-járvány miatt kellett elrendelni a brit haszonállat-állomány tömeges leölését.