60 halott egy bagdadi mecsetrobbantásban

Vágólapra másolva!
Hetvenkilenc embert embert ölt meg két öngyilkos merénylő pénteken, Bagdad egyik síita mecseténél a helyi hatóság közlése szerint. A robbantásan több százan sebesültek meg.
Vágólapra másolva!

Hetvenkilenc ember meghalt, amikor öngyilkos merénylet történt Bagdad egyik síita mecseténél - közölte az állami televízióban Szalah Abdel-Razak, a bagdadi tartományi tanács tagja. A tanácstag értesülése szerint a sebesültek száma mintegy kétszáz. Két öngyilkos merénylő robbantott a mecsetben, illetve előtte, éppen a pénteki ima végeztével.

Más források korábban azt közölték, hogy a kettős merényletben 30, illetve 40 ember halt meg. A terrorcselekményt a főváros északi részén található ad-Hamíja negyed Burata-mecsetében hajtották végre, amely a kormányzó síita szövetség legjelentősebb pártjához, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsához (SCIRI) tartozik.