Az olaszok kétharmada szavazott vasárnap

Vágólapra másolva!
Az olasz választópolgárok kétharmada adta le a voksát vasárnap a parlamenti választásokon. A szavazásnak azonban még nincs vége, mert a választás kétnapos. A Romano Prodi vezette ellenzék kampánycsend-sértéssel vádolja a kormánypártokat, ugyanakkor derűlátó az várható eredménnyel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A választópolgárok körülbelül kétharmada járult az urnák elé a parlamenti választások első napján, vasárnap Olaszországban. A képviselőházi és szenátusi választásokon a Silvio Berlusconi miniszterelnök vezette jobboldali Szabadság Háza (Cdl) és a Romano Prodi volt kormányfő, egykori EU-bizottsági elnök fémjelezte baloldali Szövetség között dől el az ország vezetésének sorsa a következő öt évre.

A két napra, vasárnapra és hétfőre kitűzött választások első napján a 47 millió bejegyzett választópolgár 66,5 százaléka adta le szavazatát az olasz belügyminisztérium adatai szerint. A részvételi arányt sokan a választás kimenetelét meghatározó körülmények egyikének tekintik. Berlusconi korábban biztosra vette győzelmét, ha a részvételi arány meghaladja a 80 százalékot.

A részvételi adatok régiónként eltérő képet mutattak: a déli országrészben a választópolgárok 59,6 százaléka szavazott az első napon, míg Közép-Olaszországban 69,2 százalékos, Észak-Olaszországban pedig 71,5 százalékos volt a részvétel. Rómában és a fővárost övező térségben nagyon magas volt a részvételi arány, egyes szavazókörökben még az esti urnazárás előtt öt perccel is voksoltak.

A Prodi vezette baloldali Unió derűlátónak tűnt a voksolás első napja után. "Nagyon jó jelzéseket kaptunk" - mondta az Unió egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője.

Az olasz ellenzék vasárnap sorozatos kampánycsendsértéssel vádolta a kormánypártokat. A hatóságok őrizetbe vettek egy férfit, aki saját szavazócéduláját lefényképezte, mielőtt az urnába dobta volna, a dél-olaszországi Campania régióban lévő Casertában. A térségben jelentős befolyása van a Camorra maffiaszervezetnek. A kisvállalkozót a választási biztosok látták, amint lefotózza a kitöltött cédulát. Azonnal értesítették a Digost, az olasz terroristaelhárító szolgálatot. A maffia Dél-Olaszországban irányítani igyekszik a politikai életet is. A parlamenti választások hétfő reggel folytatódnak.