Aggodalommal tölti el a görög szeizmológusokat szerdai nyilatkozatuk szerint az a tengerrengés-sorozat, amelyet az elmúlt tíz napban észleltek az ország nyugati részén.

Nyilatkozatuk után néhány órával újra megmozdult a föld: a nyugat-görögországi Zákinthosz szigetét szerda este, helyi idő szerint 20 óra előtti percekben érte két erős rengés. Sérülésekről és károkról egyelőre nem érkezett jelentés. "A következtetésünk az, hogy jelentős mértékű felgyülemlett szeizmikus energia szabadult el" - közölte Konsztantinosz Makropulosz, a görög földrengés-előrejelzéssel és -védekezéssel foglalkozó intézet vezetője.

"Ez egy szokatlan jelenség" - mondta Jórgosz Sztavrakakisz, az Athéni Szeizmológiai Intézet igazgatója még nap közben, egy, a görög környezetvédelmi minisztériumban tartott ülést követően, miután kedd éjszaka a Richter-skála szerint 5,9-es fokozatú földlökésekkel folytatódott a Jón-tengerben észlelt tengerrengés-sorozat.

A kedd éjjeli rázkódásokat a nyugat-görögországi kikötővárosban, Pátrában, valamint az egész Peloponnészoszi-félszigeten érezni lehetett. Bár senki sem sérült meg, a helyi média értesülései szerint emberek ezrei szaladtak ki az utcára és kereken ötven épületben okozott kisebb károkat a rengés. Az iskolákat szerdán biztonsági okokból zárva tartották.

"Az a tény, hogy nem keletkeztek jelentős károk, a kiváló építkezési módnak köszönhető" - közölte Jórgosz Szufliasz görög környezetvédelmi miniszter, majd hozzátette: egy újabb és nagyobb mértékű rengés esélye "csekély, de nem kizárható".

Az elmúlt héten két, egyenként 5,7-es illetve 4,7-es erősségű tengerrengés is érzékelhető volt a térségben. A Jón-tenger a tengerrengések által leggyakrabban sújtott európai területek egyike. 1953-ban egy erősebb rengés számos szigetet feldúlt és több száz áldozatot követelt. Azóta rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak a térségbeli házépítésekre.