Ahmadinezsád nem tulajdonít jelentőséget Rice szavainak

Vágólapra másolva!
Az iráni elnök szerint Teherán nem tulajdonít jelentőséget Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szavainak, amelyekkel azt javasolta a Biztonsági Tanácsnak, hogy erélyesen lépjen fel az iszlám köztársasággal szemben az ott végzett urándúsítás leállítása végett.
Vágólapra másolva!

"Nem számít, mit mond (Rice). Mondhat, amit akar, mi nem tulajdonítunk neki jelentőséget" - jelentette ki pénteken újságírók előtt Mahmúd Ahmadinezsád elnök Teheránban, a palesztinok megsegítéséről rendezett nemzetközi konferencia egyik szünetében.

Rice azt mondta csütörtökön, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának fontolóra kellene vennie az ENSZ-alapokmány 7. fejezetének alkalmazását. (Ez a fejezet kényszerítő eszközök, köztük a katonai erő igénybe vételét is lehetővé teszi a nemzetközi kötelezettségeiket nem teljesítő államokkal szemben.)

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka óva intette pénteken az Egyesült Államokat egy Irán elleni katonai támadástól. Jahja Rahim Szafavi tábornok - szintén a palesztinok támogatásáról rendezett értekezlet egyik szünetében - kijelentette újságírók előtt: "szoros figyelemmel kísérjük a térségben állomásozó amerikai erőket, és azt tanácsoljuk nekik, hogy ne veszélyeztessék a térség biztonságát Irán megtámadásával". Hozzátette: az amerikaiaknak kell a legjobban tudniuk, mennyire sebezhetők a térségben állomásozó erőik. "Azt tanácsolom nekik, ne kövessenek el olyan stratégiai hibát, hogy megtámadják Iránt" - mondta az iráni tábornok.