Iszlám elleni keresztes háborút kiált bin Laden

Vágólapra másolva!
Iszlám elleni keresztes háborúról beszél a Hamásznak szánt segélyek befagyasztása, és a darfúri események miatt Oszama bin Laden, legújabb üzenetében. A felvételen beszélő terrorista vezér felszólította a terroristákat, menjenek és harcoljanak Szudánban is.
Vágólapra másolva!

Az al-Kaida terrorista hálózat vezetőjének, Oszama bin Ladennek az üzenetét sugározta vasárnap az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. A nyugati segélyek felfüggesztése a Hamász vezette palesztin kormány számára azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok és Európa háborúban áll az iszlámmal, a Nyugat támogatja a "cionista keresztesek háborúját a muzulmánok ellen " - mondta az al-Kaida vezetője. Január 19-e óta ez volt az első hangüzenet, amely Oszama bin Ladentől napvilágot látott.

"A háború felelősségében a népek és a kormányok is osztoznak. A háború folyik, és a nép újra és újra kifejezi hűségét urai felé. Elküldik fiaikat a hadseregekbe, hogy harcoljanak ellenünk, és anyagilag és erkölcsileg is támogatják őket, miközben a mi országainkat felégetik, házainkat lebombázzák, és honfitársainkat megölik" - idézte a BBC.

Szudánnal kapcsolatban is beszélt, és az ott folyó eseményeket ugyancsak "iszlám elleni kereszteshadjáratnak" nevezte, és felszólította a terroristákat, hogy utazzanak oda és csatlakozzanak a harchoz.

Akárcsak januári üzenetében, az al-Kaida vezére ezúttal is újabb támadásokat helyezett kilátásba az USA ellen.

[origo]/MTI