Bíróságon folytatódhat az uniós ingatlanpanama

Vágólapra másolva!
A képviselők Strasbourgot, a város az őt rágalmazókat citálná bíróság elé a héten kirobbant európai uniós ingatlanpanama újabb fejleményeként. A felröppent gyanú szerint a város lenyúlta az Európai Parlamentnek helyt adó épületek bérleti díjának jó részét. A képviselők az ügy tisztázását követelik, a városvezetés tagadja, hogy rosszat tettek volna.
Vágólapra másolva!

Míg sorra indulnak a vizsgálatok az európai parlamenti ingatlanpanama ügyében, addig az ügyben vastagon érintettnek mondott Strasbourg perrel fenyegeti az őt rágalmazókat. A botrány miatt az Európai Parlament (EP) úgy döntött, felfüggeszti a strasbourgi plenáris üléseinek otthont adó épületek megvásárlásának folyamatát (ennek során derült fény a visszásságra), és nem folyósítja a bérleti díjat sem, amíg nem tisztázódik az ügy. Elhalasztották a szavazást az EP 2004-es költségvetésével foglalkozó jelentésről is a botrány miatt.

A képviselők vizsgálatot követelnek, hogy kiderüljön, törvényes-e, amit a város csinál, mivel úgy tűnik, hogy a parlament két épülete (a Winston Churchill és a Salvador de Madariaga blokk) bérleti díjának éves szinten 25 százaléka (2,7 millió euró) Strasbourghoz folyt be a tulajdonosok számlája helyett, ráadásul azok tudta nélkül. Az épületek tulajdonosa egy holland nyugdíjalap, amelytől Strasbourg bérli, majd a város az Európai Parlamentnek adja ki az ingatlanokat. Csakhogy úgy tűnik, Strasbourg az EP-től kért bérleti díj jelentős részét zsebre vágja, mielőtt továbbítaná azt a tulajdonosoknak.

Piia-Noora Kauppi finn képviselő szerint ki kell vizsgálni az ügyet, és ha valóban törvénysértésről van szó, akkor bíróság elé kell állítani a várost - írja az EUobserver.

Strasbourg azonban tagadja a vádakat, sőt Fabienne Keller polgármester közleményben tudatta, jogi lépéseket fontolgatnak a "rágalmazók" ellen. A polgármester egyrészt a német Bild bulvárlapra utalt, amely azt írta, hogy a város 200 millió euróval felülértékelte az épületeket, illetve Hans-Peter Martin osztrák EP-képviselőre, aki azt mondta, "korrupciószagú" az ügy. Keller szerint Strasbourg a piaci árnak megfelelő bérleti díjat kért.