Elfogták az mp3-gyilkosság gyanúsítottjait

Vágólapra másolva!
Elfogták Lengyelországban azt a 17 éves lengyel fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy társával együtt megölt egy belga fiút mp3-lejátszójáért a brüsszeli főpályaudvaron. A gyilkosság másik gyanúsítottja már hétfőn rendőrkézre került.
Vágólapra másolva!

Elfogták csütörtökön Lengyelországban azt a 17 éves lengyel fiatalt, akit azzal gyanúsítanak, hogy két héttel ezelőtt a brüsszeli főpályaudvaron - társával együtt - megölt egy belga fiút. A két fiatalember azért támadt rá a belga fiúra, mert meg akarták szerezni mp3-lejátszóját.

A gyilkosság első számú gyanúsítottját csütörtökön kora délután kerítették kézre Suwalkiban, Lengyelország északkeleti részén. Feltételezett cinkosa, egy 16 éves lengyel fiatal, aki családjával együtt illegálisan telepedett le a nyugat-európai országban, már hétfőn rendőrkézre került.

Az ügyben vezető politikusok is megszólaltak. Lech Kaczynski lengyel államfő szerdán levélben részvétét nyilvánította a megölt fiú, Joe Van Holsbeeck családjának, Kazimierz Marcinkiweicz lengyel miniszterelnök pedig telefonon biztosította Guy Verhofstadt belga kormányfőt arról, országa mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a bűntény feltárását. A brüsszeli miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint Verhofstadt már be is jelentette, hogy Belgium kérni fogja a feltételezett gyilkos kiadatását.