Jövő hétre kormányt ígér az iraki miniszterelnök

2006.04.28. 6:57

Egy héten belül új kormányt ígér az újonnan kinevezett iraki kormányfő. Núri al-Máliki vallási és etnikai csoportok befolyásától mentes, ugyanakkor a minden nagyobb társadalmi csoportot képviselő kabinetet akar. Eközben Dijála tartományban heves összettűzések voltak a biztonsági erők és a lázadók között.

Egy héten belül megalakul az új iraki kormány - ígérte csütörtök este Núri al-Máliki kijelölt iraki kormányfő. A síita politikus előzőleg az ország két legbefolyásosabb síita egyházi méltóságával - Ali asz-Szisztáni nagyajatolláhhal, majd Moktada asz-Szadr radikális síita imámmal - folytatott megbeszélést. Kettőjük támogatása döntő jelentőséggel bírhat egy stabil koalíciós kormány számára.

A kijelölt miniszterelnök szerint a kormány kulcsfontosságú tárcáit olyan politikusoknak szánja, akik a lehető legteljesebb mértékben függetlenek a különböző vallási, illetve etnikai csoportok befolyásától. Ezek között említette a belügyi és a védelmi tárcát.

A kormányfő-jelölt olyan nemzeti egységkormányt kíván létrehozni, amelyben a síiták, a szunniták és a kurdok egyaránt képviselettel rendelkeznek. Nem utolsósorban ettől is reméli ugyanis az erőszakos cselekmények alábbhagyását.

Az elmúlt napokban az iraki kormány mielőbbi megalakítását sürgették az amerikai vezetők, George Bush elnökkel az élen. Az alkotmány értelmében a múlt szombaton miniszterelnök-jelöltté előlépett Málikinek harminc napja van erre.

Többtucatnyi lázadót ártalmatlanítottak

Az iraki biztonsági erők megöltek 21 lázadót, 43-at pedig foglyul ejtettek a Bagdadtól északkeletre fekvő Dijála tartományban, miután a gerillák több összehangolt támadást intéztek a biztonságiak állásai ellen a térségben. A lázadók 16 halálos áldozatot követelő csütörtöki támadásai után a tartományi kormányzó kijárási tilalmat vezetett be.

Az amerikaiak szerint az iraki hadsereg gyorsan reagált a Baakúba tartományi székhelyen és környékén lévő rendőrségi és katonai állások elleni támadásokra, megölt 21 lázadót, és elfogott 43-at. Volt olyan iraki katonai bázis Baakúbától délre, amely ellen egyszerre száz lázadó támadott aknavetőkkel, rakétákkal, könnyűfegyverekkel.

KAPCSOLÓDÓ CIKK