Beiktatták az új nepáli kormányfőt

2006.04.30. 10:21

Beiktatták hivatalába vasárnap Nepál új miniszterelnökét, Giridzsa Praszad Koiralát. A ceremóniára néhány nappal azt követően került sor, hogy az uralkodó engedve demokráciát követelő tüntetőknek átadta a politikai hatalmat a pártoknak.

A beiktatási esemény volt az első alkalom, hogy Gianendra király Katmandúban saját palotájában találkozott 84 éves ellenfelével, az ellenzék vezérével. A gyenge egészségű Koirala, aki hörghurutban szenved és a hivatalos eseményre orvosa is elkísérte, beiktatását követően nem beszélt az újságírókkal, csupán integetett nekik.

Nepál történetének elmúlt 16 évében ő a tizenötödik miniszterelnök. Első parlamenti beszédében felszólította a maoista gerillákat, akik a háttérből támogatták a demokratikus ellenzék mozgalmát, hogy hagyjanak fel a fegyveres harccal. "A maoisták korábban már tűzszünetet hirdettek. Most kérem őket, hogy mondjanak le az erőszakról, és kezdjenek párbeszédet a kormánnyal a békéről" - mondta Koirala, aki a gyengélkedése miatt a szokással ellentétben ülve mondta el rövid beszédét.
   
A négy év után először pénteken összehívott parlamenttől azt várják, hogy rohamtempóban fogadjon el számos fontos rendelkezést, amelyek korlátoznák a király hatalmát, és hozzon létre egy bizottságot az új alkotmány szövegének kidolgozására.
   
A maoisták a héten egyoldalú tűzszünetet hirdettek, de csak három hónapra, és azt követelik, hogy ez alatt a parlament szervezze meg az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK