Vágólapra másolva!
Jövő kedden benyújtja lemondását Silvio Berlusconi olasz kormányfő, akinek jobboldali pártszövetsége vereséget szenvedett a parlamenti választásokon.
Vágólapra másolva!

Berlusconi néhány órával azután nyilatkozott erről újságíróknak, hogy a választásokon győztes baloldal jelöltjeit választották meg a törvényhozás mindkét házának elnöki tisztére. A leköszönő miniszterelnök elmondta, hogy jövő kedden megtartja kormányának utolsó ülését, onnan pedig egyenesen Carlo Azeglio Ciampi államfőhöz megy, hogy benyújtsa lemondását.

A választásokon minimális vereséget szenvedett kormányfő lemondása után Ciampi döntésén múlik, hogy azonnal kormányalakítási megbízást ad-e Romano Prodinak, a győztes baloldali szövetség, az Unió (Unione) vezetőjének, vagy hivatali utódjára hagyja e feladatot. A 78 éves államfő megbízatása május 18-án lejár, a törvényhozásnak előtte pedig új köztársasági elnököt kell választania.

A baloldali szövetség azt szeretné, ha a Berlusconi-kormány leköszönése és az új kabinet megalakulása közötti átmeneti időszak a lehető legrövidebb lenne, s Prodi mielőbb kezébe vehetné az ország ügyeinek irányítását.