Vágólapra másolva!
Kedden benyújtotta lemondását Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. Berlusconi a következő öt évben az ellenzék vezetője lesz a képviselőházban. Az új ciklus a májusban távozó köztársasági elnök utódjának megválasztása körüli harccal kezdődik.
Vágólapra másolva!

Lemondott a miniszterelnöki posztról az áprilisi parlamenti választásokon vereséget szenvedett pártszövettség vezetője, Silvio Berlusconi olasz kormányfő. Berlusconi lépése után a győztes baloldali pártszövetség vezetője, Romano Prodi megkezdheti a kormányalakítást. Berlusconi délután nyújtotta be lemondását Carlo Azeglio Ciampi olasz államfőnek - írja a BBC.

A választásokon győztes baloldali pártszövetséget vezető Prodi, az Európai Bizottság korábbi elnöke még a héten szeretné megalakítani kormányát, így nagy a nyomás az államfőn, hogy még leköszönése előtt járuljon hozzá az új kabinet beiktatásához. A május 18-án távozó Ciampi helyéért ugyanis várhatóan újabb ádáz politikai küzdelem kezdődik. Míg a baloldali pártok Massimo D'Alema egykori miniszterelnököt, addig a Berlusconi vezette jobbközép szövetség Gianni Letta külügyminiszter-helyettest látná szívesen az államfői székben a következő hét évben.

Berlusconi április 10. óta halogatta lemondását, mivel az olasz felsőházban szoros végeredmény született a választásokon és Berlusconi sokáig azt állította: pártszövetsége több szavazatot kapott a szenátusi szavazáson, ezért jár nekik a többség, amit azonban a szavazatok eloszlása miatt nem szerzett meg. Berlusconi választási vereségével együtt is az elmúlt 60 év legsikeresebb olasz miniszterelnöke, mivel a második világháború óta egyetlen olasz kormányfő sem töltötte ki teljes ötéves parlamenti mandátumát. Berlusconi a következő öt évben az ellenzék képviselőházi vezetője lesz.