Tologatják a békehatáridőt Darfúrban

2006.05.03. 11:05

Másodjára hosszabbították meg a szudáni kormányzat és a darfúri lázadók közötti békeszerződés megkötésének határidejét. A tárgyalások már egy éve folynak a felek között, hogy lezárják a három éve húzódó, 200 ezer emberéletet követelő konfliktust. Az újabb határidő a megállapodásra csütörtök este.

Megint lejárt, ezért újra meghosszabbították a szudáni kormányzat és a darfúri fekete lázadók közötti megállapodás megkötésének határidejét. Az egymással a nigériai Abujában egyezkedő feleknek (a szudáni kormányzatnak, illetve az általa támogatott, dzsandzsavíd milíciának, a felkelők részéről pedig a Szudáni Felszabadítási Mozgalomnak és az Igazság és Egyenlőség Mozgalomnak) eredetileg vasárnapig kellett volna tető alá hozni a megegyezést, ám ez nem sikerült. Akkor 48 órás hosszabbításról döntöttek, de keddig sem tudtak dűlőre jutni. Közel egy éve megy már a huzavona a tárgyalóasztalnál. Az újabb határidő csütörtök este.

A megegyezést amerikai brit és afrikai uniós közvetítők is szorgalmazzák, hogy lezáruljon a több mint 200 ezer ember halálát, és egymillió elvándorlását okozó, három éve húzódó darfúri konfliktus. Az ügyben még George Bush amerikai elnök is telefonált a szudáni elnöknek.

A kartumi kormányzat ugyan hajlandó lenne aláírni a jelenlegi tervezetet, ám a lázadók további engedményeket akarnak kicsikarni, főleg a biztonság, a hatalom és a vagyonmegosztás kérdésében, és attól is tartanak, hogy a megállapodást nem sikerül majd betartatni. A béketerv szerint feloszlatnák a dzsandzsavíd milíciát, a felkelők erőit pedig besoroznák a hivatásos hadseregbe, ezen kívül 300 millió dolláros egyszeri, illetve utána évi 200 millió dolláros juttatást fizetne a kormányzat a darfúri térségnek.

A kormányzatnak viszont az nem tetszik, hogy kikötötték: az arab milíciának a felkelők előtt kell letennie a fegyvert. A BBC abujai tudósítója szerint a közvetítők azt remélik, sikerül kompromisszumra jutni úgy, hogy megnövelik a hadseregbe bevont felkelők számát, és törlik a fegyverletételre vonatkozó kikötést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK