Al-Kaida-csoport alakult a palesztin területeken

Vágólapra másolva!
Bejelentette megalakulását hétfőn a palesztin területeken egy magát az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozónak mondó szervezet.
Vágólapra másolva!

A szervezet közleményében "al-Kudsz Iszlám Hadserege - al-Kaida-szervezet az Előőrs Földjén" néven jelentkezett. Az al-Kudsz Jeruzsálem arab neve, míg az Előőrs Földje (Ard ar-Ribat) névvel a palesztin területeket illetik.

A dokumentum állítása szerint a szervezetet a hálózat vezetője, Oszama bin Laden, valamint alvezérei, Ajman az-Zavahri és az iraki al-Kaida vezetője, Abu Muszab az-Zarkávi utasítására hozták létre. A kommüniké hitelességét egyelőre nem sikerült megállapítani.

Ez az első eset, hogy egy magát az al-Kaidához tartozónak nevező csoport a palesztin területeken jelentkezik. E területek felszabadítása központi helyet foglal el Oszama bin Ladennek és a hálózat más vezetőinek a nyilatkozataiban. Mahmúd Abbász palesztin vezető már március elején aggodalmát fejezte ki, hogy az al-Kaida jelen van Ciszjordániában és a Gázai övezetben.