Az utcát és börtönöket is felforgatták a brazil lázadók

Vágólapra másolva!
Több tucat börtön lakói és utcai bandák lázadtak fel a hétvégén Brazíliában, mert az egyik bűnszövetkezet 700 tagját szigorított börtönbe helyezték át. Az utcai lázadásoknak legkevesebb 52 halottja van, Sao Poulo egyes utcáit még hétfőn is barikádok zárják el. A börtönökben 200 túszt fogva tartanak - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Legkevesebb 52 halálos áldozata van a Brazília Sao Paulo tartományában hétvégén kitört zavargásoknak. A szervezett akciókban városi bandák támadtak rendőrörsökre, járőrökre és szolgálaton kívül lévő rendőrökre gépfegyverekkel, machetekkel és házi készítésű robbanószerekkel - írja a BBC. A lázadásban több börtön lakói is részt vettek, a fegyházakban több mint 200 túszt ejtettek.

A brazil hatóságok szerint a lázadást a Főváros főparancsnoksága (PCC) nevű banda szervezte, amelynek 700 tagját a legszigorúbban őrzött börtönökbe irányították át a közelmúltban. Vasárnapra az összetűzések annyira elfajultak, hogy Sao Paulo központjában is buszokat gyújtogattak. A tartomány kormányzója szerint a hatóságok kezükben tartják az eseményeket.

Közel 40 börtönban a patthelyzet állandósult, a rabok nem engedték el túszaikat, igaz, arról sem érkezett jelentés, hogy bárkinek bántódása esett volna. A tartomány büntetés-végrehajtásának vezetője szerint számítottak rá, hogy a szigorított őrizetre válaszul lázadást szítanak majd a rabok néhány börtönben, ekkora felfordulást azonban senki nem várt - idézi a BBC.

Sao Paulo utcáin sok helyen még hétfőn is állnak a barikádok. Az 52 halottből 35 rendőr vagy börtönőr.