Kínozták Líbiában a bolgár ápolónőket

Vágólapra másolva!
Többek között kábellel verték, futásra és mászásra kényszerítették Líbiában azokat a bolgár ápolónőket, akiket azzal vádolnak, hogy HIV-vírussal fertőztek meg gyerekeket. A kínzásokról egy bolgár férfi számolt be, aki együtt raboskodott velük.
Vágólapra másolva!

Egy bolgár férfi, aki együtt raboskodott öt bolgár ápolónővel és egy palesztin orvossal Líbiában, azt állította, hogy szemtanúja volt az ápolónők kínzásának. A Trud című szófiai lapnak nyilatkozó Szmilian Tacsev, aki 174 napot töltött líbiai fogságban, azt állította, hogy az ápolónőket, akiket azzal vádolnak, hogy az AIDS-et okozó HIV-vírussal fertőzték meg egy bengázi gyermekkórház betegeit, hosszasan verték vastag kábelekkel, majd futásra, mászásra kényszerítették őket, máskor pedig egy lábon, felemelt karokkal kellett állniuk. Az egyik ápolónő elektrosokkokat is kapott, míg egy másikat egy székhez kötözve szondával tápláltak.

A bolgár ápolónőket és a palesztin orvost, akik a tárgyaláson kijelentették, hogy erőszakkal csikarták ki vallomásaikat, első fokon halálra ítélték 426 gyermek megfertőzéséért, akik közül 51-en már meghaltak. Az ítéletet a líbiai legfelsőbb bíróság 2005 decemberében megsemmisítette, és új tárgyalást rendelt el. Az elítéltek fellebbezésükben szakértőkre, köztük Luc Montaigner francia professzorra, a HIV-vírus felfedezőjére is hivatkoztak, akik szerint a kórházban uralkodó rossz higiénés állapotok vezettek a tömeges fertőzéshez. A fellebbviteli tárgyalás múlt csütörtökön Tripoliban kezdődött, és rögtön el is napolták.